Akadályverseny a Fogyatékkal Élők Világnapján


2013-12-03 14:41:57  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Akadályverseny a Fogyatékkal Élők Világnapján főképe
December 3-án, azaz ma van a Fogyatékkal Élők Világnapja, aminek évenkénti megtartásáról 1992-ben döntött az ENSZ. Ezen a napon világszerte felhívják a figyelmet a betegség, baleset vagy katasztrófa következtében fogyatékossá vált emberek problémáira. A világon mintegy 650 millió ember él fogyatékkal, ezért is fontos, hogy ezen a napon kiemelten felhívják embertársaink figyelmét a fogyatékkal élők helyzetére. A Balla Róbert Téri Általános Iskola évek óta szervez sportversenyt tanulói számára, mely során a diákok közös csapatot alkotva mérkőzhetnek meg egymással. A nap célja, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek egymáshoz, maradandó élményekkel és sportsikerekkel gazdagodjanak, és azok is átérezzék a versengés és jutalmazás örömét, akik a hétköznapokban nem képesek a rendszeres testmozgásra. A feladatok között akadálypálya, kerekesszékes ügyességi verseny, célbadobás, tollaslabda és floorball labda célba juttatása is szerepelt.
- A fő szempont az esemény szervezésekor az volt, hogy próbáljunk egy olyan különleges délelőttöt megrendezni, ami nem hasonlít a hétköznapokhoz, ebben segítségünkre voltak a hozzánk járó gyerekek szülei, az Önkéntes Pont kollégái és a Máltai Szeretetszolgálat is, ezúton is köszönjük a segítségüket - fogalmazott Szautner Mihály, a Balla Diák Sportegyesület elnöke. Az állomásokon olyan feladatokat alakítottunk ki, amelyek nem fordulnak elő a testnevelés órákon. Nem kimondottan versenyről beszélünk, a legfontosabb, hogy mindenki a maga szintjének megfelelően teljesítse azt, amit tud.
A játékos sportnap végén minden tanuló a felajánlásoknak köszönhetően ajándékkal gazdagodott.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-04-25 13:19:27

NB III: Esély a folytatásra?


ajánlott cikk főképe

2020-03-05 09:11:42

Kikapcsolták a kulcsembereket


ajánlott cikk főképe

2020-04-07 16:49:08

Több mint 32 millió forint jut sporttámogatásra


ajánlott cikk főképe

2020-02-08 14:33:23

Nyolcgólos döntetlen