Weöres Sándor nevét viselő intézmények találkozóján vett részt a pápai általános iskola


2013-12-12 13:53:31  | cikk: mo  | 


Tematikus nappal emlékezett az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) az idén 100 éve született Weöres Sándorra. A közelmúltban szervezett emléknap keretében a Weöres Sándor nevét viselő oktatási és nevelési intézmények – köztük a pápai Weöres Sándor Általános Iskola – pedagógusait és tanulóit látták vendégül a Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban.

A rendezvény célja egyrészt az volt, hogy méltó módon ünnepeljék meg a kerek évfordulót, másrészt hogy összegyűjtse azokat az oktatási-nevelési intézményeket, akik Weöres nevét vették fel, s őrzik emlékét. 
A műsor Sebő Ferenc, Kossuth-díjas zenész-énekes fellépésével indult, aki megzenésített Weöres-verseket énekelt, sok esetben a közönsséggel együtt – derült ki Horváth Attila beszámolójából. A programon az énekest a meghívott intézmények diákjainak műsora követte, akik versmondással, énekléssel, hangszeres előadásokkal és dramatizált performanszokkal emlékeztek a költőóriásra. A Weöres-iskolát Farkas Johanna, Györkös Hanna és Mező Panna képviselte – tette hozzá az igazgató.

A rendezvény délutánján a tanulók kézműves és múzeumpedagógiai foglalkozásokon vettek részt, a pedagógus kollégák pedig elsőként egy rövid előadást hallgattak meg Weöres Sándor kultuszának kialakulásáról, majd bemutatták az iskolájuk névadójához kötődő szokásaikat, hagyományőrző programjaikat. Horváth Attila elmondta, a pápai általános iskola büszkén viseli a költő nevét. Az intézményben a Kiss László által készített bronz Weöres Sándor-mellszobor fogadja az épületbe érkezőket, Weöres-emlékplakettel ismerik el az arra érdemesek teljesítményét, a költő életművét vetélkedők őrzik, az intézmény udvarát pedig a tőle ismert illusztrációkkal festették ki. 

A pedagógusfórumon a résztvevők beszélgettek arról is, hogy milyen előnyökkel járt az, hogy iskolájuk Weöres Sándor nevét viseli, hogyan motiválja ez a tanulókat, illetve hogy a költő iránti tisztelet hogyan kovácsolja egységbe az iskolák diákjait. Végül az oktatási, nevelési intézmények képviselői nyilatkozatot fogadtak el, melynek értelmében létrehozzák a Weöres Sándort Tisztelő Iskolák Hálózatát.

Farkas Johanna elmondta, nagyon izgalmas volt részt venni a rendezvényen, igazán tetszett neki a program és az iskolák műsorai is. Különösen élvezte a gimnazisták egyes bemutatóit, amelyek humorral fűszerezettek voltak és a hangszerek használata is nagyon feldobta a produkciókat – számolt be élményeiről a pápai Weöres Sándor Általános Iskola tanulója.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-05-02 22:58:22

Éljen a Grund!


ajánlott cikk főképe

2019-06-09 22:13:54

Családi fotóalbum - Buváriné Véghelyi Margit


ajánlott cikk főképe

2019-07-13 21:49:54

Egyiptom kincsei


ajánlott cikk főképe

2019-04-26 07:30:42

Kitüntetések, beszámolók a képviselő-testületi ülésen


PÁPA időjárás