Idén is lesz Wass Albert felolvasóest - még várják a jelentkezéseket


2014-02-03 11:31:47  | cikk: mo  | 


Idén is lesz Wass Albert felolvasóest - még várják a jelentkezéseket főképe
Idén is felolvasóest várja az irodalombarátokat a Hét Csillag Kulturális és Hagyományőrző Egyesület szervezésében. A Wass Albert tiszteletére megrendezett est február 21-én várja a nagyhatású író és az irodalom kedvelőit. A rendezvény idén is csatlakozik a Wass Albert Felolvasó Maraton programjához, melynek köszönhetően szerte a Kárpát-medencében egyszerre hangzanak fel Wass Albert szavai. Pintér Pétertől megtudtuk, a kezdeményezés 2004-ben indult Debrecenből és néhány év elteltével már több tucat település csatlakozott a programhoz. Tavaly 41 helyszínen tartották meg egyidejűleg a felolvasóestet – tette hozzá a szervező egyesület vezetője.

A pápai felolvasóest 18 órakor kezdődik, és három, körülbelül 40 perces blokkból áll, melyek közt 15 perces szüneteteket tartanak – adott tájékoztatást Pintér Péter. A rendezvény az Esti Kornél Kávéházban lesz, ahol a felolvasások mellett a PRK Tánc-Lánc AMI táncosai és az Allegro AMI népzenei műsora színesíti a programot.
A felolvasóest díszvendége lesz Bartha József református lelkész, aki az erdélyi Czegei Wass Albert alapítvány vezetője. A szervező felhívta a figyelmet arra is, a helyszínen lehetőség nyílik Wass Albert kötetek vásárlására, melyekkel az erdélyi holtmarosi gyermekotthont támogatják az adakozók.

A Hét Csillag Egyesület elnöke kiemelte azt is, szeretettel várnak mindenkit a programra akár érdeklődőként, akár felolvasóként. Ez utóbbi esetében előzetes regisztráció szükséges, melyet Pintér Péternél tehetnek meg az érdeklődők a (70)2444-734-es telefonszámon.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-18 15:24:47

Augusztusban lehet az első városi nagyrendezvény


ajánlott cikk főképe

2020-03-27 15:42:45

Fertőtlenítették az óvodákat


ajánlott cikk főképe

2020-04-08 15:27:32

Szigorú takarékossági intézkedésekről döntött a polgármester


ajánlott cikk főképe

2020-03-18 14:58:14

Csak az élelmiszerpiac működhet, jövő héten fertőtlenítik az óvodákat