Helyi fejlesztési tervek Borsosgyőrön és Kéttornyúlakon


2014-02-03 21:03:56  | cikk: mo  | 


Helyi fejlesztési tervek Borsosgyőrön és Kéttornyúlakon főképe
Ülésezett a kéttornyúlaki és a borsosgyőri városrészi önkormányzat ma délután. Mindként testület egyhangúlag elfogadásra javasolta a szerdai városi képviselőtestületi ülésen tárgyalandó rendelettervezeteket a város 2014. évi költségvetéséről, valamint a köztemetők használatának és a temetkezés rendjéről.

A 2014. évi költségvetés kapcsán az üléseken elhangzott, 2014. évi kiadási előirányzati főösszege 8 830 768 E forint, amely forrása a 7 577 756 E forint összegű bevételi főösszeg, valamint az előző évek pénzmaradványának igénybevétele. Az településrészi önkormányzatok ülésein kiderült az is, az állami központi finanszírozás mintegy 10 százalékkal magasabb, mint tavaly, ezenkívül a bevételi oldal jelentős részét képezik az adóbevételek. A kiadások tekintetében két fontos összeget kell említeni, a személyi juttatások tekintetében a közalkalmazottak és köztisztviselők bére, illetve bérjellegű kifizetései meghaladják a 2 milliárd forintot, és a költségvetés kiadási oldalát terhelik az idei évre tervezett beruházások, fejlesztések, melyekre több mint 3 milliárd forintot különített el az önkormányzat.

A köztemetők használatának és a temetkezés rendjéről szóló rendeletet a jogszabályi háttér változása miatt indokolt módosítani. A korábbi rendeletet felülvizsgálták: az új rendelettervezet tartalmilag nem változott, díjemelést nem tartalmaz, a fenntartást és az üzemeltetést a MÉKI-R Kft. végzi.

Kéttornyúlaki Városrész Önkormányzata mai ülésén Máté István tájékoztatott a helyi fejlesztési tervekről. A részönkormányzat elnöke szólt a futballpályán kialakítandó angol wc-ről, a vízelvezető árkok tisztításáról, újabb lámpatestek elhelyezéséről, villamoshálózat-fejlesztésről, a játszótér bekerítéséről és a játékpark bővítéséről. A képviselők – Kovács Tiborné, Magvasi Józsefné, Szabó Attiláné és Velti József – és az elnök öt igen szavazat mellett elfogadta a rendelettervezeteket.

Csakúgy, mint Kéttornyúlakon, a Varga Zoltánné és Tóth József részvételével zajló borsosgyőri testületi ülésen is szó esett a tervezett beruházásokról. Máté István elnök beszélt a művelődési házban esedékes felújításokról, annak akadálymentesítéséről, az új orvosi rendelő kialakításáról, buszvárók felújításáról, lámpatestek elhelyezéséről és a kátyúzási munkálatokról. A testület egyhangú igen szavazat mellett elfogadásra javasolja a rendelettervezeteket.

Mindként ülésen a testület megszavazta mind Pápa Város Önkormányzata, mind a településrészi önkormányzat munkatervét. A részönkormányzatok a jövőben beszámolókat hallgatnak meg a helyi egyesületek működéséről, a közbiztonság helyzetéről, az egészségügyi alapellátásról, valamint a közterület-felügyelet, a Városgondokság és a MÉKI-R Kft. tevékenységéről.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-04-02 16:15:53

Kezdődik a Gróf úti járdafelújítás


ajánlott cikk főképe

2020-04-30 12:54:04

Hatalmas daru a víztoronynál


ajánlott cikk főképe

2020-03-10 13:19:21

Egy emlékezetes nap emlékei - Kamarakiállítás nyílik a református könyvtárban


ajánlott cikk főképe

2020-03-15 10:51:42

Koszorúzással tisztelgett a város a 48-as hősök emléke előtt