A mindennapjainkat átszövi a kultúra – Beszélgetés a Pro Cultura-díjas Schmidt családdal


2014-02-10 18:16:17  | cikk: mo  | 


A mindennapjainkat átszövi a kultúra – Beszélgetés a Pro Cultura-díjas Schmidt családdal főképe
Egyedülálló a Pro Cultura Díszoklevél 20 esztendős történetében, hogy a Pápai Amatőr Művészeti Mozgalomért Alapítvány és a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ által alapított elismerést család vegye át. A magyar kultúra napjához kapcsolódó jubileumi díjátadón idén a Schmidt család vehette át a kitüntetést. Schmidt Dezsőnével, férjével és lányaikkal, Orsolyával és Katalinnal a díszoklevél fogadtatása kapcsán beszélgettünk.

- Család még nem kapott Pro Cultura Díszoklevelet, ez valóban nagyon különleges esemény az elismerés két évtizedes történetében. Önöket miként érintette, hogy együtt vehették át a kitüntetést? Milyen érzés volt a színpadon állni, és milyen érzés a birtokosának lenni néhány hét távlatában?
Schmidt Dezsőné: Elég sokszor álltam már azon a színpadon, persze más minőségben, mégis nagyon izgultam. De nagyon jó érzés volt hallani a méltatást, megkapni az elismerést és azóta is azt a sok, őszinte gratulációt. Ismeretlenek jönnek oda hozzánk az utcán, és gratulálnak.

Mógor-Schmidt Katalin: Tényleg rengetegen gratuláltak ismerősként és ismeretlenül is. És mindenkinek az volt a véleménye, hogy mennyire jó volt minket együtt látni a színpadon. Nekünk természetes dolog, hogy szinte minden délben együtt ebédelünk és hétvégén is nagyon sokat vagyunk együtt. Az, hogy mi együtt álltunk a színpadon, azt tükrözte, hogy mi így, együtt tevékenykedünk, mindenki a maga területén.

Schmidt Orsolya: Jó érzés volt a színpadon lenni, mert így még sosem álltunk a deszkákon. Olyan sokszor elmondják a barátok, hogy – ha nem is irigyelnek bennünket – de milyen jó, hogy a mi családunk ilyen összetartó, hogy ennyit találkozunk és ennyit vagyunk együtt. Mert sajnos ez tényleg nem annyira jellemző: vagy azért mert nem egy településen élnek a családtagok, vagy más okból kifolyólag. Szerencsére nálunk ez nagyon jól működik. És ilyenkor egy kicsit talán újra is értékeljük, hogy ez nem minden esetben ennyire evidens.

Schmidt Dezső: A színpadon az volt számomra nagyon jó érzés, hogy büszke lehettem. Mint háttérember. Feleségem iskolavezetői minőségében a kultúrát építette mindvégig. Két lányom mindegyike hangszereken játszik, s most megkaphatták ezt a kitüntetést. És ennél jobb nincs, mikor az elismerést így együtt, egy család kapja.

- Katalin, említetted, hogy bár együtt tesztek, tevékenykedtek a kultúráért, művészetekért, de mégis ki-ki a maga módján, területén visz, s vitt véghez sikereket.
Schmidt Dezsőné: Azt hiszem mindannyiunknál a zene első-második helyen szerepel. Én magam is énekelek kórusban, de fontosnak tartom például a Jókai köri tagságomat is. Nagyon jó csinálni, szervezni, támogatni, építeni.

Mógor-Schmidt Katalin: Szintén a zene szerepel az első helyen. Gyermekként is voltak élmények: versmondás, színjátszás, kóruséneklés, és talán ezért sem furcsa a színpadon állni. A hangszeres muzsika azért is szerepel első helyen, mert tanultam: zongoráztam, fuvoláztam, aztán ez utóbbi maradt a fő hangszerem, a mai napig.

Schmidt Orsolya: Az „alapozó” nálam is a zene. Az ének-zenei általános iskola miatt, és ez akkor együtt járt a néptánccal. Ennek köszönhető a színpadismeret és persze az is, hogy ha táncház van valahol, akkor szívesen megyek, és kicsit táncolok magam is. A másik szerelem, ami köszönhető az érdeklődési körnek és a munkának: a színház és a könyvek. Mindezt most egyetemi tanulmányaimmal kamatoztatom, hiszen az összehasonlító irodalom és művelődéstudomány szak, ezen belül a színház szakirány, erről szól: az összművészetről. És ott van még a film és a mozgókép, ez utóbbi pedig a 13 év televíziós tevékenység útján elég erőteljesen hatott rám.

Schmidt Dezső: A zene elsődlegesen a családom révén van jelen az életemben. Hangszeren nem játszom, éneklésre kevésbé van módom, hiszen én a ma már kevésbé divatos magyar nótákat szeretem. De a zene nagy mértékben jelen van az életemben, hiszen lányaim fúvószenekari tagok, feleségem és Orsi énekkari tag. A pici unokák zenebölcsibe, zeneoviba járnak. És természetesen minden olyan eseményen részt veszek, ahol a családtagjaim szerepelnek, fellépnek.

- És úgy tudom, hogy az Önök házassága is a zenének, a táncnak köszönhető...mondhatni a kultúra hozta össze Önöket..
Schmidt Dezső: Igen, fiatalkoromban versenytáncoltam, aztán amikor hazakerültem Győrből, akkor itt már nem volt módon arra, hogy folytassam. Viszont lehetőségem nyílt arra, hogy néptáncoljak, és így kerültünk közelebb egymáshoz. Igen, valójában a házasságunkat a kultúrának köszönhetjük.

- Hogyan lehetne meghatározni azt az érzést, azt a motivációt, amely mindannyiukat előbbre viszi az eddig megtett úton? Milyen többletet ad az önök számára a kultúra egyes területein véghezvitt munka? Erzsébet Önnél a kóruséneklés a nagy szerelem...

Schmidt Dezsőné: Igen ez a világ egyik legjobb dolga. Hatalmas közösségteremtő erővel bír: a közös éneklés, az együtt eltöltött idő, ezt kívánom, hogy mindenki élje meg. Amióta az Erkel kórus létezik, rengeteg helyen jártunk: Európában számos városban felléptünk, tengert, óceánt láttunk együtt, de sokat dolgoztunk is ezért. De ugyanilyen jó dolog más szervezetek, kórusok munkáját segíteni, mert az ember érzi, hogy egy másik közösség fejlődik a munkája által.

- Kati, neked a fúvósmuzsika...
Schmidt Katalin: Az ember olyan közösségben van, ahol sokszor még azt is elfelejti, hogy hány éves, hiszen általában sokkal fiatalabbak a zenekari tagok. Amíg nem szerveztem az egyesület életét, csak próbákra jártam, akkor is úgy keltem fel, hogy már reggel arra gondoltam, hogy este próba. Egész más volt a péntek, ha próbáltunk aznap. Hiszen a két és fél óra szinte mindig örömzenéléssel telt. Természetesen sokat kell dolgozni és vannak problémák is, de maga az élmény, hogy együtt zenélünk, hihetetlen többletet ad.

- A ti esetetekben pedig nem mehetünk el amellett, hogy már megvan az utánpótlás, hiszen a gyerekek ebbe a közegbe nőnek bele...
- Igen, ahogy mi is, beleszülettek. Mindketten hét hónaposak voltak, amikor az első újévi koncert-élményüket átélték. Mai napig végigülik a koncertet, és teljesen természetes számukra, hogy csendben maradnak és nem kiabálnak, arról nem is beszélve, hogy ismerik a számokat, és ők a legfőbb rajongók. Január elseje óta legalább ötvenszer láttuk az újévi koncertet, mert naponta legalább egyszer meg kell nézni velük...

- Orsi, te színházrajongóból váltál munkatárssá...
Schmidt Orsolya: Tulajdonképpen ezt kívánhattam volna húsz évvel ezelőtt. Valóban más az, amikor az ember nézi, és máshogy nézi, amikor szervezi. Azokat az előadásokat, amelyeket én szervezek, nem tudom ülve végignézni. Bármilyen hosszú az előadás, végigállom, jó messziről, hogy rálássak a nézőkre, és tudjam, hogy hogy reagálnak. Jó választás volt-e, működik-e a darab? Minden előadást megnézek, és ha kell, akkor kilencszer nézem meg ugyanazt a darabot. Mert mindegyik előadás más. Ez nekem egy olyan munka, ami hatalmas örömet okoz. És olyan érzelmeket indít el, amiket aztán napokig lehet elemezni. Most már azt veszem észre, hogy nem tudok nézőként létezni, amikor „csakúgy” megyek el a színházba. Nem is mindig a darabot figyelem, hanem például azt, hogy a színészeknek milyen a viszonya egymáshoz, az adott díszlethez, mikor jön ki, hogy jön ki a színpadra, volt-e hiba az előadásban. Tehát nagyon belemélyedek, és ezért is szeretem annyira.

A családfőt pedig a hétköznapokról kérdezem: milyen az élet egy ilyen muzikális, művészetkedvelő családban?
Schmidt Dezső: A hétköznapok is abszolút a kultúráról szólnak, hiszen a hét minden napjára jut egy fellépés, egy próba, vagy bármilyen esemény. Az unokáktól naponta halljuk, amit aznap megtanultak, vagy éppen a zenekari koncert számait éneklik, mutatják be. A mindennapjainkat teljes mértékben átszövi a zene, a kultúra rendkívül sokféle fonala.

- A szerkesztőség nevében gratulálunk az elismeréshez. Köszönjük a beszélgetést.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-03-27 15:42:45

Fertőtlenítették az óvodákat


ajánlott cikk főképe

2020-06-22 17:21:31

Újraindult az egészségügyi alapellátás - Továbbra is szükséges a telefonos konzultáció


ajánlott cikk főképe

2020-04-22 20:34:20

A piros lap mögött, avagy hatósági házi karanténban


ajánlott cikk főképe

2020-07-28 17:24:38

Folyamatos az óvodák működése a nyári szünidőben Pápán