Közgyűlés és vendégek a Rákóczi Szövetségnél


2014-02-11 07:05:31  | cikk: pt  | fotó: pt (archív fotó)  | 


Közgyűlés és vendégek a Rákóczi Szövetségnél főképe
Megtartotta idei első közgyűlését a Rákóczi Szövetség pápai szervezete. A tagság visszatekintett az előző esztendőre, majd megbeszélte a 2014-es év néhány programjának részleteit. A közgyűlésen megemlékeztek dr. Tungli Gyuláról, a szervezet alapító és tiszteletbeli elnökéről. – Nélküle el sem tudott volna indulni a szövetség munkája, ő mozdította meg a résztvevőket a tízéves társaság alakulásakor – fogalmazott Goór Judit szervezeti titkár.
A folytatásban Fekete Pál Péter, a pápai református gimnázium igazgató-helyettese vetített képes és térképes beszámolót tartott a szövetség ötnaposra tervezett, Csángókhoz címet viselő kirándulásáról. – A túra során Fekete Pál Péter lesz az idegenvezetőnk és szervezőnk. Az útvonal természetesen Erdélyen keresztül vezet majd. Kézdivásárhelyen lesz a szállásunk, onnan utazzuk be a gyimesi és a moldvai csángók földjét, de a hosszú út közben is bővelkedünk majd a történelmi látnivalókban – tekintett előre Goór Judit. Mint mondta, egy másik kirándulásuk alkalmával a kisbéri és bábolnai lótenyésztés történetét fogják tanulmányozni, továbbá ellátogatnak majd a pozsonyi csata színhelyére is. Emellett ismét terveznek nótaestet, méghozzá cigányzenekar közreműködésével.
A közgyűlés után a Rákóczi Szövetség pápai tagjai a zalaegerszegi testvérszervezet kirándulóit fogadták. A mintegy negyven zalai vendég – köztük a zalaegerszegi Mindszenty József Gimnázium tizenegy diákja – többek között városnéző sétán vett részt Pápán. Ezt követően a református gimnázium épületében látták vendégül a túrázókat, ahol Goór Judit elmondása szerint nagyon hamar remek hangulat kerekedett. – A diákok énekkel és szavalattal leptek meg minket, mi pedig egy kis harapnivalót, illetve üdítőt kínáltunk számukra. Örömmel mondhatom, mindkét fél nagyon elszánt abban, hogy tovább építse ezt a kapcsolatot – jegyezte meg mosolyogva a Rákóczi Szövetség pápai szervezetének titkára.

Képek:

nincsenek képek


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet