Skótdudától harsogott az olvasóterem


2014-02-11 19:43:21  | cikk: mo  | 


Skótdudától harsogott az olvasóterem főképe
Sokáig kukás, majd egyik pillanatról a másikra skótdudás akart lenni. Hirtelen támadt gyermekkori döntését sikerre vitte, és ma nemcsak hazánkban, hanem Európa-szerte elismert művész, akit a hangszer őshazájában, Skóciában is tárt karokkal várnak. Ő Kéri György, az első és sokáig egyetlen magyar skótdudás. A nem mindennapi zenész ma este Pápán fújta a Jókai Mór Városi Könyvtár meghívására.

Kéri György hatévesen döntötte el, hogy a misztikus kelta hangszernek szenteli életét. Nem vágyott külföldre, pedig Skóciában több rokona is él, úgy érezte, neki itthon van küldetése, Magyarországon kell megismertetnie az érdeklődőkkel ezt a különleges hangszert. Küldetését szép eredménnyel vitte sikerre, hiszen több száz fellépéssel a háta mögött egész Európában elismerik tehetségét. Ismert, híres rockzenészek, jazz muzsikusok és slágergyárosok mellett állhatott színpadra, de játszott a skót parlament elnökének is.
Kéri György beszélt a kezdetekről is, elmondta, rendkívül sokat köszönhet tanárának, Jack Duffnak, a híres szaxofonos dzsesszzenésznek, aki bevezette őt a dudások világába. Innentől kezdve viszont megfertőződött, ahogy ő fogalmaz, a dudálás olyan, mint a drog. Nem lehet abbahagyni.

Dudás vagyok ha eszem, ha iszom, ha öltözök, ha írok, ha filmet rendezek, ha rendezvényt szervezek, ha a közművelődés frontján küzdök és ha nem veszek alsót a kilt alá, mert a tradíció így kívánja – vallja Kéri György. Úgy fogalmazott, ő már csak és kizárólag skótdudás.

Kéri György fellépésein nemcsak skót indulókat játszik. Közönségét számos világzenei sikerrel és slágerekkel szórakoztatja, így a mai estén is elhangzott például a Titanic című film ismert főcímdala, vagy a Gyertyafénykeringő.

A ma esti programon a skótdudás izgalmas részleteket is megosztott közönségével Skóciáról, a viseletről, de érdekességek derültek ki a duda és a skót whisky kapcsolatáról is. Kéri György elárulta, a duda a whisky és a sör (ale) alapanyagával van kikenve, hogy a levegő el ne szökjön el. És ez igazán akkor működik, ha a játék előtt a dudás whiskyt, vagy sört iszik. Ezután irdatlan erőből fújni kezd és végül az egész 160 decibellel a fülébe harsog – derült ki a rendezvényen.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-21 23:12:04

Hírnév a zsinagógák árnyékában


ajánlott cikk főképe

2019-11-18 12:56:49

Holnaptól indul a Mosolydoboz-akció


ajánlott cikk főképe

2019-12-02 22:22:00

Karácsonyi vásár az Erkelben


ajánlott cikk főképe

2019-10-02 21:29:01

Zajlik a Zöld Város projektek megvalósítása


PÁPA időjárás