Felújítják a Gyimóti utat


2014-02-11 22:01:52  | cikk: HuHa  | 


Felújítják a Gyimóti utat főképe
A tervek szerint csütörtökön megkezdik a Gyimóti út felújítását – közölte ma délelőtt Fekete János, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Veszprém Megyei Igazgatóságának vezetője. Az igazgató Áldozó Tamás polgármestert és Császár Endrét, az érintett terület önkormányzati képviselőjét valamint a sajtó munkatársait arról tájékoztatta, az útfelújítás 1 kilométeres szakaszt érint a Csóka körforgalomtól a város határát jelző tábláig. Ezen az úton a következő hetekben a kivitelezők elvégzik a profilmarást és a burkolaterősítést, a padkát az új útburkolathoz igazítják, a hídon pedig sóvédelem szegélyjavításokat végeznek el.
-A Gyimóti út belterületi szakasza erősen deformálódott, nyomvályússá vált, ezért elvégezzük az burkolatfelújítást. A teljes pályaszerkezet cseréjére nincs szükség, hiszen ez egy jól beállt burkolat és csak a felületi deformálódásokat kell megszűntetnünk. Egy kopóréteget 15 évre tervezünk, de ennél hosszabb ideig is ki fog tartani, éppúgy, mint a mostani, amit közel 20 évvel ezelőtt újítottunk meg – magyarázta a szakember. A kivitelezést a Közgép-Swietelsky-Magyar Aszfalt Konzorcium nyerte el a közbeszerzési eljáráson keretszerződés keretében. A munkálatok az időjárástól függően körülbelül 4 hétig tartanak majd, de legkésőbb március végére elkészülnek – tudtuk meg az igazgatótól az 52 millió forintos beruházásról.
Császár Endre önkormányzati képviselő az útfelújítással kapcsolatban úgy fogalmazott, a Gyimóti úton élőktől többször is kapott már jelzést az út felújításának szükségességéről, hiszen egy-egy nagyobb teherautó elhaladásakor megrezegtek az ablakok a házakon, ezért örül, hogy a Magyar Közút útfelújítási programjába ez a szakasz is bekerült.
A most induló beruházás része az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló 33 milliárd forint összértékű országos programnak, melynek részeként több Veszprém megyei útszakasz is megújul, vagy már el is készült. A megyére 1,8 milliárd forint értékű útfelújítás jutott, ez 24 kilométer út megújítását teszi lehetővé. Pápa környékén mintegy 11 kilométernyi szakaszt érint a fejlesztés. A munkálatok múlt év végén kezdődtek meg, a farkasgyepűi, a szilsárkányi és az ugodi útfelújítások már befejeződtek, elkezdődtek a munkák a pápasalamoni bekötőúton, most pedig a Gyimóti út valamint a Pápa és Pápakovácsi közötti út egy részének megújítását is megkezdik.
Fekete János igazgató a Gyimóti úti építkezés idejére türelmet kért a lakosságtól, mint mondta, teljes útlezárás nem lesz a területen, de félpályás lezárásokra számítani kell majd az aszfaltozás idején. Ezeknél a munkafázisoknál jelzőlámpák vagy jelzőőrök irányítják majd a forgalmat.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-13 16:14:09

Enyhítések az alapellátásban


ajánlott cikk főképe

2020-05-01 09:45:58

Egyházi Andrea: Minden intézményünk készen áll az érettségi vizsgák szabályos és biztonságos megtartására


ajánlott cikk főképe

2020-03-23 17:43:33

Március végére elkészülhet a Szent István úti járdafelújítás


ajánlott cikk főképe

2020-06-16 15:05:13

Ismét várja olvasóit a könyvtár