U-9-es pápai tornagyőzelem Szombathelyen


2014-02-19 14:55:10  | cikk: Haraszti Gábor  | 


U-9-es pápai tornagyőzelem Szombathelyen főképe
A Pápai Egyesített Labdarúgó Club U-9-es csapata az elmúlt hétvégén Szombathelyen szerepelt teremtornán. Már az eddigi felkészülési tornákon is látni lehetett, hogy ez a gárda képes felvenni a versenyt bármely azonos korosztályú ellenféllel – elég csak a hazai rendezésű kupára gondolni, melyen végül első helyet szereztek - és ennek a vasi megyeszékhelyen újabb bizonyítékát mutatták be. Meggyőző, az ellenfelek által is megsüvegelt játékkal és elszántsággal előrukkolva remek tornagyőzelmet arattak. A csapat edzője Radó Tamás a klub hivatalos honlapjának hasábjain értékelte a szereplést.
- Erre a tornára az alap csapattal érkeztünk, egy kapussal és nyolc mezőnyjátékossal. A Haladás elleni meccsre felszívták magukat a gyerekek, bár a Haladás kissé mezőnyfölényben játszott, kellő agresszivitással és ötletes támadásokkal győzelmet arattunk. A Kaposvár ellen akadtak helyzetek mindkét oldalon, végül megérdemelten nyertünk ellenfelünkkel szemben. A Szentgotthárd elleni meccs előtt azt kértem a gyerekektől, hogy próbáljuk még tudatosabban felépíteni a támadásokat, vezettünk is szép akciókat, aminek meg is lett az eredménye, hiszen hat gólt szereztünk. Az Ajka elleni meccsen inkább a küzdelem dominált, ellenfelünk folyamatosan átrugdalta a labdát a térfelünkre, nem tudott kialakulni jó játék, ennek ellenére két szépségdíjas gólt szereztünk. Az utolsó meccsen a Bük volt az ellenfelünk, akiknek rövid idő leforgása alatt lőttünk öt gólt, talán egy kicsit kiengedett a csapat a vezetés tudatában és emiatt is kaphattuk három buta gólt. Ellenfeleink a folyamatos letámadásunkkal nem tudtak mit kezdeni, még a nagyon kombinatívan játszó Haladás illetve Kaposvár sem tudott úgy játszani ellenünk, mint a többi csapat ellen. Megérdemelten nyertük meg a tornát, mindenki kiemelkedőt nyújtott ma.
A tornagyőztes csapat tagjai: Nagy Ákos, Bezzeg Dániel, Papp Ádám, Sós László, Ruzsás Dávid, Szaller Patrik, Farkas Bence, Schermann Maximilián, Kun-Szabó Attila.

Eredmények:
PELC – Haladás 2 - 0
PELC – Kaposvár 4 - 1
PELC- Szentgotthárd 6 - 1
PELC – Ajka 2 - 1
PELC – Bük 5 - 3

Végeredmény:
1. PELC
2. Haladás VSE
3. Kaposvári Bene Akadémia
4. Bük
5. Szentgotthárd
6. FC Ajka

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-08-09 21:47:21

Perutz FC: Nem sikerült jól a hazai bemutatkozás


ajánlott cikk főképe

2020-08-29 10:22:34

Tíz éve hunyt el Balogh József


ajánlott cikk főképe

2020-08-30 20:58:15

Hozta a kötelezőt a Perutz


ajánlott cikk főképe

2020-05-04 20:10:18

Nem folytatódik az NB III-as bajnokság