Révkomáromban emlékeztek Jókaira a kör tagjai


2014-02-19 18:23:33  | cikk: mo  | 


Révkomáromban emlékeztek Jókaira a kör tagjai főképe
Elmaradhatatlan programja a pápai Jókai Körnek, hogy Jókai Mór születésének évfordulóján Révkomáromba látogat. Ebben az évben is nagy létszámú delegáció emlékezett a „nagy magyar mesemondóra”, az író komáromi szobránál.
Bakody Lászlóné, a Jókai Kör Egyesület alelnöke arról számolt be, rendkívül nagy örömmel töltötte el, hogy a mintegy 18 fős küldöttségükben voltak olyanok is, akik új tagjai az egyesületnek és még nem jártak Komáromban, a Jókai Kör hagyományos kirándulásán. Az alelnök hozzátette, kitűnő közösségformáló erővel bírt az utazás, igazán jól érezték magukat a kiránduláson.

Az 1825. február 18-án született Jókai Mór ülőszobránál koszorúzott a pápai egyesület. Az eseményen Bakody Lászlóné mondott emlékezőbeszédet, majd Gyimóti László szavalt verset Jókairól. Ezt követően a Jókai Kör nevében Veszpréminé Turtsányi Valéria és Puskásné Tófeji Valéria helyezte el az emlékezés virágait a Jókai-szobornál. A program zárásaként P. Tófeji Valéria olvasott fel részleteket saját költeményéből.

A megemlékezést követően a kör tagjai megtekintették a Duna Menti Múzeumban kialakított Jókai-emlékszobát, majd közösen felkeresték a komáromi Európa-udvart, mely az Európa műterem építészeinek műve. Az 6500 m² kiterjedésű téren az épületek stilizált formában különböző európai országok építészetét mutatják be. Bakody Lászlóné megjegyezte azt is, az utazás végén néhányan meglátogatták a kör tiszteletbeli tagját, Vavrikné Szarka Erzsébet festőnőt, aki nemrég súlyos betegségen esett át. A kör tagjai beszámoltak az egyesület életében történt eseményekről és megajándékozták egy évkönyvvel is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-12-14 17:17:40

Karácsonyi alkotóház a katolikus iskolában


ajánlott cikk főképe

2019-09-05 16:30:40

Várkertfürdős ajándékkal gazdagodott második heti nyertesünk


ajánlott cikk főképe

2019-11-06 20:51:43

Madársuli az Erkelben


ajánlott cikk főképe

2019-11-06 21:59:15

Nyílt nap a Közgázban


PÁPA időjárás