Kiválóan teljesített a Pápai Rendőrkapitányság


2014-02-20 22:33:36  | cikk: HuHa  | 


Kiválóan teljesített a Pápai Rendőrkapitányság főképe
Fegyelem és magas színvonalú feladat végrehajtás – ez jellemezte a Pápai Rendőrkapitányság múlt évi tevékenységét. A kiemelt feladatok között a bűncselekmények számának visszaszorítása, a közbiztonság javítása, a közterületek és nyilvános helyek rendjének fenntartása és az állampolgárok biztonságának szavatolása szerepelt. A 2013-as esztendőt állománygyűlésen értékelte a kapitányság.
A Járási Hivatal nagy tanácstermében tartott évértékelőn Szappan Csaba rendőrkapitány arról számolt be, a kapitányság eredményességének egyik jellemző számadata a nyomozás- eredményességi mutató, ez minden évben meghaladta a 60 százalékot, 2013-ban pedig 66,4 százalékos volt. A bűncselekmények száma közel felére csökkent a múlt évben, 2135-ről 1311-re,  ez részben a fegyelmezettebb, jogkövetőbb állampolgári magatartásnak köszönhető, részben pedig abból adódik, hogy jogszabályváltozás történt, és a szabálysértési értékhatár ötvenezer forintra emelkedett, így sok olyan jogsértést, ami eddig bűncselekménynek számított, a múlt évben már szabálysértésként kezelték.
-Nehéz év volt, sokat kellett dolgozni, de kirívó, a lakosság nyugalmát hosszú ideig zavaró jelenségsorozattal és kiemelkedően erőszakos cselekménnyel nem találkoztunk – foglalta össze Szappan Csaba rendőrkapitány. A közterületi jelenlét növeléséről, az emberek jóérzését zavaró magatartásformákkal szembeni fellépésről az alezredes úgy fogalmazott, ez örökzöld téma és az elmúlt években sokat foglalkoztak vele.
-A közterületi jelenlétet sikerült fokozni, nyáron kerékpáros szolgálatot is szerveztünk, sok a gyalogos szolgálat és a gépkocsizó szolgálat is gyalogosan járőrözik, ha nincs küldésük. Posztos szolgálatot láttunk el azokon a városrészeken, ahol probléma volt. Rendészeti tevékenységünk sikerességét mutatja az is, hogy a megye hét kapitányságának versenyében Az év rendészeti tevékenységéért díjat mi nyertük el – mondta el az alezredes.
A kapitányság baleseti mutatója a tavalyi évhez hasonlóan alakult, a személyi sérüléssel járó balesetek száma 87 volt, éppúgy, mint 2012-ben, megoszlásukat tekintve azonban van változás. A súlyos balesetek száma növekedett, a könnyű sérüléssel járóké csökkent, a halálos balesetek száma pedig jelentősen emelkedett: kettőről hétre. Ez utóbbiaknak csak egy része kötődik a városhoz, többségük a környék főútvonalain történt.
Az eljárással sújtható szabálysértések száma 2013-ban megközelítette a hatszázat, ezek többsége tulajdon elleni szabálysértés volt, a további szabálysértések pedig kilencszáz személyt érintettek. A feljelentések többsége közlekedési szabálysértés miatt történt, s csupán hat százalék volt a közrend és közbiztonság ellen irányuló cselekmény miatt indított eljárás. A megelőzési tevékenységek sorában a bűn- és baleset megelőzésre egyaránt kiemelt hangsúlyt fektetett a kapitányság.
Az állománygyűlésen jelen volt dr. Töreki Sándor megyei rendőrfőkapitány is, aki kiválóra értékelte a pápai kollégák múlt évi munkáját. Mint mondta, jó érzéssel jött vissza Pápára, hiszen a helyi kapitányság kiváló teljesítményt nyújtott és jelentősen hozzájárult a megye jó eredményéhez, közbiztonságához.
-Szép eredmények, szép elfogások voltak a múlt évben, összeszedett kapitányság a pápai –fogalmazott.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságról elmondta, a bűncselekmények száma húsz százalékkal csökkent, csökkenést mutat a lakosság biztonságérzetét jelentősen befolyásoló rablások száma is, az eredményességi mutatók pedig javultak. A megyei főkapitányság éves értékelőjén Papp Károly altábornagy kiválóra értékelte a megye rendőreinek munkáját. A dandártábornok kiemelte, a Belügyminisztérium országos lakossági elégedettségi felmérést készített, melyen ötös skálán értékelhették a rendőrség tevékenységét. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ezen a felmérésen 4,2-es eredményt ért el, ez országosan a második helyre sorolta a megyét.
Dr. Töreki Sándor az idei esztendőre kiemelt feladatként a választások törvényes és jogszerű biztosítását, a vidéki települések körzeti megbízotti szolgálatainak tartalmas, eredményes ellátását, a lakosság szubjektív biztonságérzetének javítását és a 2013-ban létrehozott járási közbiztonsági egyeztető fórum további tartalommal való megtöltését határozta meg.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-03-30 19:23:30

Hatszáz textil arcmaszk már az ESZI-nél


ajánlott cikk főképe

2020-05-13 09:17:44

A legfiatalabb pápaiaknak osztják a textil szájmaszkot


ajánlott cikk főképe

2020-05-30 20:45:31

Barokk élmények, vizes kalandok - újra nyitva a kastély és a strand


ajánlott cikk főképe

2020-02-24 20:51:56

Az MSZP klímavédelmi akciótervét ismertették