Szurkolói ankét a Lombardnál


2014-02-25 22:48:38  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Szurkolói ankét a Lombardnál főképe
A Perutz Stadion emeleti tanácstermében közel 30 szurkoló jelenlétében megtartotta hagyományos, szezon előtti szurkolói ankétját a Lombard Pápa. A szokásoknak megfelelően Szemán György klubigazgató köszöntötte a szurkolókat, majd a téli igazolások, Csizmadia Csaba, Kulcsár Kornél, Jagodics Bence és Horváth Richárd röviden bemutatkoztak a megjelenteknek. Természetesen Szűcs Lajos csapatkapitány és Tóth Bálint vezetőedző is ott volt a rendkívül jó hangulatú találkozón, melyen a csapat mestere először megosztotta a téli felkészüléssel kapcsolatos gondolatait, vázolta a tavaszi terveket, majd válaszolt a szimpatizánsok kérdéseire.
- Jelen pillanatban nem tudom megmondani hogy sikerült a felkészülésünk, azt majd a bajnoki és kupaeredmények mutatják meg. Persze lehet mondani, hogy nyertünk Kecskeméten 5-1-re és jól sikerült a bemutatkozásunk, de ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy a hétfői edzésen megtapsoltak minket, nagyon jólesett mindenkinek. Az biztos, hogy kőkemény harc lesz tavasszal, melyben nagy szükségünk lesz a drukkereinkre. Ősszel bebizonyították, hogy szeretik ezt a csapatot, az edzőt kevésbé. Nem tagadom, rosszul esik egy-egy beszólás a lelátóról, de azt már tudomásul vettem, hogy ha rosszul szerepel a gárda, akkor rossz az edző, ha jól szerepel a csapat, akkor jó a csapat, ez az edzői pálya sajátossága… Előfordulhat, hogy nem fogunk minden meccset megnyerni, a fiúktól azt kértem, hogy olyan ne forduljon elő, hogy az ellenfél akaratban, küzdőszellemben felülmúl minket. Tisztában vagyunk, hogy közvetlen riválisaink kőkeményen erősödtek, azt még nem tudom megmondani, hogy mi mennyit erősítettünk. Tény, hogy igazoltunk egy válogatott labdarúgót, azon kívül itt ül mellettem három tehetséges fiatal, akikről majd éles helyzetben derül ki, mekkora erősítést jelentenek számunkra. Tény, hogy a távozók miatt fizikálisan meggyengültünk, főleg Quintero távozását sajnálom, hiszen a bajnokság második felében már többször is úgy játszott, ahogy szerettem volna – fogalmazott Tóth Bálint.
Az ankéton elhangzott, Goran Maric még legalább egy hónapig nem lesz bevethető állapotban, Dlusztus András pedig szinte biztos, hogy a tavaszt is kihagyja. Szóba kerültek még a jegyértékesítésben történt változások, ezekről a hét folyamán részletesen is beszámolunk. Bár a taktikai hadrendre és a várható kezdőcsapatra nem derült fény, az mindenesetre kiderült az ankéton, hogy Tóth Bálintnak remek humora van, remélhetőleg jókedve kitart a szezon végéig.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-01-12 14:31:38

Veszprém nyerte a jubileumi Pápa Kupát


ajánlott cikk főképe

2019-11-17 19:08:50

Győzelmével 5. helyen zárta az őszt a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2019-09-03 20:16:07

Győzelemmel kezdett az U15 és az U14


ajánlott cikk főképe

2019-11-03 16:30:45

Két góllal nyert Pápán a Nagykanizsa


PÁPA időjárás