Aki a bort, a dalt és az asszonyt nem szereti, az bolond - A Szegfű Klub és az MSZP helyi szervezetének nőnapi rendezvénye


2014-03-07 18:42:10  | cikk: mo  | 


Aki a bort, a dalt és az asszonyt nem szereti, az bolond - A Szegfű Klub és az MSZP helyi szervezetének nőnapi rendezvénye főképe
A Pápai Szegfű Klub és a Magyar Szocialista Párt helyi szervezetének tagjai nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy nőnap közeledtével minden évben méltóképpen ünnepeljék a két szervezet nőtagjait. Idén sem maradhatott el a koccintás és a jó hangulatú beszélgetés, melyet a Pedagógus Művelődési Házban szerveztek. A férfiak – Tálos László, a Szegfű Klub elnöke és Gőgös Zoltán szocialista országgyűlési képviselő – már a terembe lépve üdvözölték, és egy szál piros szegfűvel köszöntötték a rendezvényre érkező hölgyeket.
A programon Tálos László köszöntötte a megjelenteket, majd Gosztola István verssel méltatta a női nemet. Az ünnepi alkalmon Grőber Attila, az MSZP helyi szervezetének elnöke szólt a hölgyekhez.

„Minden időben ismerős,
Mindig reménnyel viselős,
Bájokkal isteni erős,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Öröktől belémkaroló,
Vánkosra velem hajoló,
Varjakat döggé daloló,
Gyönyörűm, te segíts engem!” - Nagy László Himnusz minden időben című versével teremtett meghitt hangulatot Grőber Attila, majd Platón Andragonját idézte a gondolkodó Lakoma című írásából.
- Andragon, ez a kettős, kétnemű lény arra ítéltetett, hogy boldog legyen. De az istenek ezt a lényt kettéválasztották. Férfia és nőre. És ezzel elvették tőlük a boldogságot. S arra kárhoztatták őket, hogy egész életükben ne csináljanak mást, mint keressék egymást. Azért, mert a másik a feltétele boldogságuknak. Azt üzeni Platón nekünk, hogy keressük meg a társunkat, mert csak vele együtt lehetünk boldogok – fogalmazott a párt helyi elnöke, majd hozzáfűzte, Luther Márton egy írásában így szólt: aki a bort, a dalt és az asszonyt nem szereti, az bolond.
Köszöntőjében Grőber Attila szól arról is, mit jelentenek a férfiak számára a nők. A Szent Ágostonnak tulajdonított szavakat idézve elmondta, ha Isten a nőt a férfi urává akarta volna tenni, Ádám fejéből vette volna. Ha rabszolgájává, a lábából. Ámde oldalából vette, mert társává, egyenrangú párjává akarta tenni. S ezt a férfiak leginkább úgy éreztethetik a hölgyekkel, ha nemcsak egy március 8-a lenne, hanem 365.
- Úgy ünnepelhetjük igazán a hölgyeket, ha minden nap tartunk egy kis nőnapot. Hogy ne a rabszolgáink legyenek és ne is az uraink. Hanem a társaink – emelte ki a párt helyi szervezetének vezetője.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-01-15 10:27:29

Babapszichológia - lélek, fejlődés, viselkedés 2 éves korig


ajánlott cikk főképe

2020-01-08 21:45:08

Felújítják a döbröntei turistaházat


ajánlott cikk főképe

2020-02-08 20:20:11

Dr. Áldozó Tamás: Városunk az ország szerencsésebb sorsú, tehetősebb részéhez tartozik, a helyi gazdaságban van dinamizmus


ajánlott cikk főképe

2020-01-14 17:57:15

Folyik az új lakcímkártyák kiadása