Jogom van tudni! - Rendhagyó osztályfőnöki óra a Petőfiben


2014-03-27 06:59:16  | cikk: Babos Petra  | 


Jogom van tudni! - Rendhagyó osztályfőnöki óra a Petőfiben főképe
A bíróságra csöppentek a Petőfi Sándor Gimnázium 9. ny osztályos tanulói. Volt aki ügyész, volt aki ügyvéd, volt aki a tanú szerepébe bújhatott. Na persze nem igazából, hanem a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium rendhagyó osztályfőnöki órájának keretein belül.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elkötelezett a gyermekjogok széles körű érvényesítése és megerősítése mellett, és kiemelt feladatának tartja, hogy a gyerekek mindenek felett álló érdekét az igazságszolgáltatás területén is érvényesítse. Az érintett korcsoportok közvetlen megszólításának és tájékoztatásának érdekében a minisztérium a Drámapedagógiai Nevelést Segítő (DNS) Alapítvánnyal együttműködve 2013 decemberében másodjára indította útjára a „Jogom van tudni” elnevezésű osztályfőnöki óra-programot, melyhez országszerte 30 iskola csatlakozott.
A KIM-DNS osztályfőnöki óra program a 14-16 év közötti fiatalokat szólítja meg és fő célja, hogy a diákok számára áttekinthetőbbé, emberközelibbé váljon az igazságszolgáltatás. Emellett hozzájárul ahhoz is, hogy a gyerekek ne váljanak áldozattá, illetve, ha mégis megtörténik a baj, tudják, hogy kihez fordulhatnak, milyen jogaik és lehetőségeik vannak - mondta Turi László moderátor.
- A rendhagyó osztályfőnöki órán a DNS Alapítvány segítségével drámapedagógiai módszerek alkalmazásával ismerhetik meg a gyerekek az igazságszolgáltatás mechanizmusát és információt kapnak az őket közvetve vagy közvetlenül érintő vitás jogi kérdésekben született döntések körülményeiről, valamint jogaikról és kötelezettségeikről. Az órán mindenki szerepet kap - tette hozzá a moderátor.
Turi László elmondta még, a rendhagyó osztályfőnöki órán a Zuhanás című film alapján szimulálják a bírósági tárgyalást, majd a kihallgatási szakaszban röviden ismertetik a jogi definíciókat, végül lefolytatják a bűneset tárgyalását.
- A vádlottat minden esetben egy valódi színész testesíti meg, a bíró a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkatársa, a diákok pedig a megfigyelők, tanúk, védők és ügyészek. A diákok így aktívan, valóságos élményeken keresztül próbálhatják ki magukat ebben a helyzetben - zárta gondolatait a moderátor.
Hegedűs Alíz, a 9. ny osztályfőnöke hírportálunk kérdésre elmondta, a gyerekek nagy örömmel vettek részt a rendhagyó osztályfőnöki órán, tetszett nekik ez a szerepjáték.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-06-05 11:08:20

Pünkösdhétfőn Ökumenikus Nap az Esterházy-kastély udvarán


ajánlott cikk főképe

2019-06-19 21:05:01

Kovásznai színjátszók Pápán


ajánlott cikk főképe

2019-05-02 23:48:13

Dunai Virág kiállítása


ajánlott cikk főképe

2019-03-07 18:37:37

Éjszakázz a múzeumban - A Kékfestő Múzeum legújabb programja


PÁPA időjárás