Sikeres volt a szépkiejtési verseny - értékelt a PNNÖ


2014-04-23 18:29:02  | cikk: mo  | 


Sikeres volt a szépkiejtési verseny - értékelt a PNNÖ  főképe
Megtartotta soron következő ülését a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat (PNNÖ). A Pillerné Fódi Ilona vezetésével zajló ülésen a képviselők három igen szavazat mellett elfogadták a PNNÖ 2013. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót, majd véleményezték a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola szakmai alapdokumentumának módosítását. A képviselők arról határoztak, hogy az iskola szakmai alapdokumentumából töröljék az intézmény német nyelvű elnevezését.
Az ülésen Gőgösné Bakos Adél számolt be a PNNÖ által szervezett német szépkiejtési versenyről. A képviselő tájékoztatott, az április 10-én lebonyolított megmérettetés rendkívül sikeres volt, összesen 7 oktatási intézményből 24 diák – 17 általános iskolás és 7 kisgimnáziumi tanuló – vett részt a programon. A fiatalok jól felkészültek voltak, színvonalas produkciókat láthatott a zsűri. A helyezettek értékes könyvutalványban részesültek – hangzott el az ülésen.
A testületi ülésen kiderült az is, a PNNÖ a német nemzetiségi nap megszervezéséhez pályázatot nyújtott be a Veszprém Megyei Német Önkormányzathoz. Sikeres elbírálás esetén a nemzetiségi önkormányzat 20 ezer forint támogatásban részesülhet.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-31 21:43:21

Hivatalosan is jelöltek a Fidesz-KDNP jelöltjei


ajánlott cikk főképe

2019-07-02 13:24:05

Játék és szórakozás - falunap volt Borsosgyőrön


ajánlott cikk főképe

2019-05-26 17:59:46

Az embereket érdekli ez a választás, hiszen a családjaink, gyermekeink jövőjéről van szó - fogalmazott dr. Kovács Zoltán


ajánlott cikk főképe

2019-07-13 21:49:54

Egyiptom kincsei


PÁPA időjárás