A Nemzet Tehetségeiért díjban részesült az Allegro Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója


2014-04-23 20:12:53  | cikk: Babos Petra  | 


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Tehetség Program keretében több éves kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetségsegítő munkájának elismeréseképpen Szili Gabriella számára a Bonis Bona - A Nemzet Tehetségeiért díjat adományozta. Az ünnepélyes díjátadót március 25-én, a tehetség napján, Bartók Béla születésnapján a Duna Palotában tartották. Az eseményen több száz díjazott vett részt. Az oklevelet dr. Kaposi József, az OFI főigazgatója adta át.  Bonis bona discere, vagyis a Jótól jót tanulni című latin közmondás vált névadójává annak a kitüntetésnek, amelyet 2013 tavaszán a Nemzeti Tehetség Program keretében alapított az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Szili Gabriellát, az Allegro Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatóját Onczay Csaba Kossuth-díjas gordonkaművész, a Zeneakadémia professzora terjesztette fel a díjra.

Szili Gabriella 30 éve tanít gordonkát és gitárt a várpalotai zeneiskolában. Ez idő alatt számos tanítványa választotta hivatásául a zenei pályát és vált gordonkatanárrá, -művésszé. Számtalan megyei és regionális versenyen voltak helyezettek növendékei. Tanítványai tehetségének felismerése és kibontakozása közben a nemzetközi versenyeken való részvétel során szerzett tapasztalatok indították arra, hogy elindítsa 2000-ben a David Popper Nemzetközi Csellóversenyt, ahol háromévente négy korcsoportban, két fordulóban az Onczay Csaba Kossuth-díjas gordonkaművész vezette nemzetközi zsűri előtt versenyeztek az ifjú tehetségek.
A tehetséggondozásba vetett hitét bizonyítja az is, hogy Várpalotán és Pápán alapított tehetségpontokat, melyek célul tűzték ki a helyi, kistérségi tehetséggondozást a művészetek bármely területén. A 2013-ban alakult Veszprém Megyei „Együtt a tehetségekért” Tehetségsegítő Tanács titkára. Művészetoktatási szakértőként több országos felmérésben, ellenőrzésben végzett szakértői munkát. 2001 óta vezeti Várpalotán a Képesség-és Tehetségfejlesztő Magániskola keretein belül működő alapfokú művészeti iskolát. 2007 óta az Allegro Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója Pápán. Mindkét iskolában mind a négy ágban több mint 500 gyermek vesz részt művészetoktatásban. Több tehetséggondozással, tanórán kívüli művészeti tevékenységgel kapcsolatos pályázatot írt és valósított meg.
Emberi tulajdonságai miatt mind a tantestületben, mind a növendékek között nagy elismerésnek örvend. Mint csellótanár, szakterületén különösen jó érzékkel nyúl a tehetségek felkutatásához, kiválasztásához. Sokat tesz azért, hogy saját magát is képezze, szereti, ha munkájával elégedett a környezete. Maximális elvárásai vannak a kollégáival és növendékeivel szemben, ugyanakkor mindez észrevétlenül, természetes módon történik. A tanítás mellett játszik a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekarban is. 2010-ben elvégezte a gitár szakirányt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
- Nagyon jól esett, hogy én kaphattam meg ezt az elismerést. Úgy gondolom, ez egy mérföldkő az életemben. Igyekszem, a jövőben is megfelelni ennek az elismerésnek - mondta Szili Gabriella.
Az igazgatónő meghatottan vette át az elismerést, melyhez nagyon sok kollégája, diákja, rokona és ismerőse gratulált.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-04 20:48:24

Parkolásra is alkalmas lesz a Mézeskalács utcai terület


ajánlott cikk főképe

2019-07-25 22:17:18

Vízosztás a sétálóutcán


ajánlott cikk főképe

2019-10-14 18:29:14

Idegen nyelvi képzések a Pápai Szakképzési Centrumban


ajánlott cikk főképe

2019-08-30 22:36:00

Grőber Attila: Tiszteljük egymást, mi pápaiak


PÁPA időjárás