Mozdulj Pápa! harmadszor


2014-04-25 17:14:28  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Mozdulj Pápa! harmadszor főképe
Az egészséges életmód jegyében, az egészségre nevelés és a sportos kikapcsolódás céljából harmadik alkalommal rendezte meg városunkban a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ a Mozdulj Pápa! szabadidősport rendezvényt, melyen a szervezett és fakultatív programokon kortól és nemtől függetlenül bárki részt vehetett. A nap az Egyesített Szociális Intézmények Gondozási Központjában indult, ahol reggeli torna várta a szépkorúakat, akik a kellemes edzés után egészséges ételeket is kóstolhattak. A rossz idő miatt az esemény többi programját a Várkert helyett a Sportcsarnokban rendezték meg, ahol a legkisebbeket Ruzsás Orsolya picurka tornája mozgatta meg, majd a JMSZK Független Tánccsoportjának előadása után dr. Áldozó Tamás köszöntötte a megjelenteket. A polgármester megnyitóbeszédében úgy fogalmazott, mozogni nem ciki.
- Bár úgy látom, néhányan még bátortalanul üldögélnek a lelátók székein, bízom benne, hogy a nap során mindenki kedvet kap az itt található mozgásformák valamelyikéhez, mindennek persze akkor van értelme, ha a mozgást, az egészséges életmódot a mindennapok részévé teszik. Ebben bízva mindenkinek jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánok, végezetül szeretném megköszönni a szervezők, önkéntesek munkáját.
Miután mindenki kellőképp bemelegített, együtt mozoghattak Cserkuti Zsófia hip-hop foglalkozásán, a délelőtt folyamán Terebesi Józsefné vezetésével gyalogtúra indult a külső várkerti fenyvesbe, szintén népszerű volt Varga Renáta zsírégető fitness aerobic foglalkozása. A délután programjaira - melyek között nordic walking, testegyensúly gerinctréning, Laukó Nóra cross training foglalkozása, fitness mix és technikai boksz edzés is szerepelt - Szűcs Lajos, a Lombard Pápa csapatkapitánya melegítette be a vállalkozó szelleműeket. Akik pedig két megterhelő mozgásos tevékenység között elfáradtak, lehetőségük nyílt a kísérő programok adta lehetőségeket is kihasználni. A szervezők egész napos vérnyomás-, vércukor- és testzsír mérést biztosítottak, volt sport totó, trambulin, akadályverseny, masszázs, életmód tanácsadás, rekesztorony építés.
- Az időjárást leszámítva okunk nem lehet panaszra – foglalta össze a napot Szabadkai Verita főszervező. Az időskorúak részére szervezett reggeli tornán közel 50 fő vett részt, Borbély Lajosné vezetésével sikerült a mozgást egy örömteli, szórakoztató társas sporteseménnyé varázsolni. Délelőtt 1000 fő körül járt a látogatottság, mely a délután folyamán tovább nőtt. Sajnos a tavalyi 1700 fős részvételt nem tudjuk megdönteni, az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Ennek ellenére szép számmal érkeztek hozzánk óvodások, általános és középiskolások, családok, baráti társaságok, akik a már megszokott elemek mellett kipróbálhatták a darts-ot, az ökölvívást, közelebbről is megismerkedhettek a modern táncokkal. Úgy látom van egy réteg, amely rendszeresen formában tartja magát, az egészséges életmód szabályai szerint él, de sokan vannak akiket nehéz a számítógép, a televízió elől felállítani, talán ez a nap megadja nekik az első lépést.
Szabadkai Verita hozzátette, a regisztrálók között értékes nyereményeket sorsolnak ki, a nyertesek névsorát néhány napon belül hírportálunkon is olvashatják. A rendezvény még nem ért véget, hiszen a Mozdulj Pápa! keretén belül kora este Szentgyörgyi Romeo aerobic világbajnok tart boksz aerobic órát a Sportcsarnokban. Április 26-án szombaton a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban 9.30-tól pedig sudoku és keresztrejtvény bajnokságra lehet jelentkezni.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-07-22 16:00:44

Már kaphatóak a Perutz bérletek


ajánlott cikk főképe

2019-09-16 17:03:02

Családi napot tartott a Pápai Judo Akadémia


ajánlott cikk főképe

2019-08-21 17:47:27

Páros teniszverseny


ajánlott cikk főképe

2019-08-18 12:15:49

Éremátadó Nyárádon


PÁPA időjárás