Megújul a Pegazus színházterme


2014-09-04 18:50:39  | cikk: Babos Petra  | 


Megújul a Pegazus színházterme főképe
2005-ben alakult meg a Pegazus Színház Pápán az egykori Kazamata borozó helyén. Az öreg pincében azóta számos kisebb-nagyobb felújítási és karbantartási munkálatot végeztek, de erre a nyárra tervezték a nagyobb volumenű feladatokat, amelyek augusztusban kezdődtek meg. A szakemberek azóta is gőzerővel dolgoznak, fúrnak-faragnak, hogy az évadkezdésre minden kész legyen. A munkákról Végh Zsolt igazgató számolt be hírportálunknak.
- A 9 éves használat meglátszik a színházon, ezért gondoltuk, hogy felújítjuk az épületet. Az idei évben az öltöző-helyiségünkben kibontattunk egy falat, így sokkal tágasabb helyen tudunk készülni az előadásokra. Emellett 140 négyzetméter új burkolattal is szépül a nézők által látogatott köves rész, valamint az egész színházat és a fogadóteret kifestetjük. Új függönyök is lesznek, melyek még kellemesebb hangulatot árasztanak majd - mondta Végh Zsolt.
- A tér adta lehetőségeken nem változtattunk. A nézőtéren viszont új székek lesznek. A cseréhez továbbra is várjuk a támogatókat, akik 20.000 Ft értékben vásárolhatnak ülőhelyet - tette hozzá az igazgató.
A burkolat cseréje várhatóan a jövő héten kezdődik. A munkálatok szeptember végére fejeződnek be, hiszen októberben kezdődnek a bérletes előadások, melyre még válthatók bérletek. Az első gyermekszínházi darab október 13-án lesz, amikor is a Pinokkiót láthatja majd a gyermekközönség.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-11 13:48:56

Csökkenő karanténszám, növekvő óvodai létszám - dr. Áldozó Tamás polgármester a városi járványhelyzetről


ajánlott cikk főképe

2020-01-22 23:28:29

Horváth Lajos emlékkiállítás


ajánlott cikk főképe

2020-03-15 20:32:11

Mától látogatható a Dürer-kiállítás a kastélyban


ajánlott cikk főképe

2020-04-16 09:20:50

Folytatódik a lakossági textil arcmaszkok osztása