Zajlik a lakótömbök felújítása a volt Kilián lakótelepen is - Megkötötték a támogatási szerződéseket


2014-09-09 18:22:23  | cikk: mo  | 


Zajlik a lakótömbök felújítása a volt Kilián lakótelepen is - Megkötötték a támogatási szerződéseket főképe
Újabb két társasház közös képviselőjével kötött támogatási szerződést Pápa Város Önkormányzata ma délután. A lakóközösségek néhány évvel ezelőtt nyújtottak be pályázatot a panelprogram keretében energetikai korszerűsítésre. Az iparosított technológiával épített lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására beadott pályázatokat forrás hiányában nem bírálták el, így a beruházások csak a közelmúltban kezdődhettek meg. Áldozó Tamás polgármester az aláírási ceremóniát megelőzően elmondta, Pápa Város Önkormányzata az akkori pályázati feltételeknek megfelelően a beadott, összesen öt pályázatra mintegy 100 millió forintot különített el a költségvetésben.
- A támogatási szerződéseket most tudjuk megkötni, bár a munkálatok már több helyen megkezdődtek. A pályázat ugyanis nem zárta ki, hogy a kivitelezés megkezdődhessen – fogalmazott a polgármester.

Ma délután két lakóépület, egy Vízmű utcai és a Képző utca-Szabó Ervin utca sarkán álló háztömb közös képviselői írták alá a támogatási szerződést. A 60, illetve 72 lakásos épületek felújítására 21,7 millió és 20,7 millió forint támogatást biztosít az önkormányzat. A beruházások minden épület esetében más műszaki tartalommal valósulnak meg, de minden esetben megtörténik a nyílászárók cseréje és a külső hőszígetelés. A fejlesztést követően a lakók mintegy 30-35 százalékos energia-megtakarítással számolhatnak – derült ki a sajtótájékoztatón.
Áldozó Tamás közölte azt is, a közelmúltban a Huszár lakótelep tekintetében kötöttek támogatási szerződést. A város költségvetésében a további két pályázat támogatására mintegy 30 millió forint áll rendelkezésre. Az eddig megkötött szerződésekkel, három lakótömböt és közel 200 pápai családot érint a beruházás.

Horváthné Molnár Klára és Dobos Tamás, a volt Kilián lakótelepen álló lakóépületek közös képviselői köszönetüket fejezték ki a támogatásért, hozzátéve, hogy az energetikai fejlesztéstől nagyarányú megtakarítást várnak. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, az országban ilyen nagy mértékű támogatást egyik települési önkormányzat sem biztosított a beruházáshoz.

A panelprogram három pillérre épül: a pályázati feltételek szerint a lakók önrésze mellett állami és önkormányzati támogatásból áll össze a költségvetés.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-04-09 22:48:55

Az országos központi készletből is kap védőfelszereléseket az ESZI


ajánlott cikk főképe

2020-04-03 17:54:45

Zsákutca lett a Fenyves utcából


ajánlott cikk főképe

2020-05-18 13:26:28

Húsz százalékos az óvodai kihasználtság


ajánlott cikk főképe

2020-03-23 17:43:33

Március végére elkészülhet a Szent István úti járdafelújítás