Négy pápai érem a Kung-fu magyar bajnokságon | Pápa Ma

Négy pápai érem a Kung-fu magyar bajnokságon


2014-11-19 11:14:45  | cikk: Haraszti Gábor  | 



A 2014. évi Magyar Kung-Fu Szakszövetség magyar bajnokságát Érden rendezték, ahol a két korábbi versenyen a Hét Csillag Kulturális és Sport Egyesület négy versenyzője kvalifikálta magát az érdi megmérettetésre. Gyerek III. kategóriában Firtl Martinnak, míg a serdülők között Berkes Bálintnak, Podányi Mártonnak és Császár Miksának szoríthattunk. Róluk tudni kell, hogy mindössze második éve versenyeznek, ám rutintalanságuk ellenére mindannyian éremmel tértek haza.
- A verseny tétje nagy volt, hiszen a magyar bajnokok a válogatott tagjaként képviselhetik országunkat a nemzetközi porondon – tudtuk meg Pintér Pétertől, az egyesület elnökétől. A fiatalok sokat fejlődtek idén, ebben az évben négy versenyen vettek részt, technikailag és taktikailag is szemmel látható a fejlődésük, melynek az ob-n is szemtanúi lehettünk. Firtl Martin és Podányi Márton ezüst-, míg Berkes Bálint és Császár Miksa bronzérmet szerzett a pápai iskolának. Miksa akár még fényesebb érmet is szerezhetett volna, döntetlen állás után sajnos a mindent eldöntő menetben megosztott pontozással alulmaradt ellenfelével szemben, Martin pedig rutintalansága miatt a döntőben elkövetett egy apróbb hibát, ami miatt alulmaradt, bízom benne, hogy megfelelő rutinnal a jövőben ezeket a hibákat ki tudjuk küszöbölni. Természetesen nem vagyunk elégedetlenek, egy ilyen rangos szövetségnél két második és két harmadik helyet elérni nagyon jó eredménynek mondható.
Pintér Péter az év hátralévő terveivel kapcsolatban elmondta, december elején Prágában systema szemináriumon vesz részt az iskola néhány tagja, majd egyesület karácsonyi ünnepségét december 18-án csütörtökön 18 órai kezdettel a Jókai utca 34. szám alatti edzőteremben tartják. Az óév utolsó napján sem marad el a hagyományos szilveszteri futás előtti ostormenet, melyre várják a jelentkezőket, erről bővebben hamarosan olvashatnak hírportálunkon.

Képek:

nincsenek képek

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-05-22 15:52:33

Tornaverseny a Munkácsyban


2018-03-30 12:08:45

Dobogós csapathoz utazik a Perutz FC


2018-03-25 20:11:36

Nagyarányú vereség


2018-05-29 17:09:43

Mozgásra nevelik a gyerekeket