Csilus Tamás jobban van | Pápa Ma

Csilus Tamás jobban van


2014-11-27 10:04:09  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu  | 



Csilus Tamás, a Lombard Pápa középpályása a Budapest Honvéd elleni (1–1) hétvégi bajnoki mérkőzés első félidejében bokasérülést szenvedett. Az első híresztelések bokatörésről szóltak, szerencsére nem ekkora a baj, a legfrissebb vizsgálatok alapján a tehetséges játékosnak „csupán” egy hónapot kell kihagynia. A hivatalos honlapnak Csilus elmondta, először ő is a legrosszabbra gondolt, ám a vizsgálatok után megnyugodott, és már meg is kezdte a fizioterápiás kezeléseket.
- Köszönöm szépen, egyre jobban vagyok, főleg az előzményeket tekintve – nyilatkozta mosolyogva a lombardfcpapa.hu-nak Csilus Tamás, majd felidézte, mi történt a Honvéd elleni mérkőzésen. – Kaptam egy indítást, aztán a Budapest Honvéd belső védőjével ütköztünk, a lábam aláfordult, ráadásul a védő is ráesett. Először zsibbadást éreztem, majd felálltam, és végeztem két-három kitámasztást, ám ekkor éreztem, hogy súlyosabb baj lesz. Amikor levettük a cipőt és a sportszárat, akkor láttam, hogy van egy kisebb méretű „kézilabda” a bokám helyén. Az első diagnózis a pálya mellett az volt, hogy valószínűleg eltört a bokám. A félidőben egy mentőautó bevitt a pápai Gróf Esterházy Kórházba, ahol azonnal megröntgenezték a lábam, és akkor megállapították, hogy törés szerencsére nincs, azonban beszakadt a bokaszalagom. A lábam rögzítőgipszet kapott, majd Budapesten a Ferencváros orvosa is megvizsgált vasárnap délelőtt. Azt mondják a szakemberek, legrosszabb esetben egy hónapot kell kihagynom, de ha jól alakulnak a dolgok, akkor lehet, hogy kevesebb időt. Addig különféle fizioterápiás kezeléseket kapok, mellette erősítek, hiszen ha a bokám újra terhelhető lesz, akkor fontos, hogy ne kelljen mindent nulláról kezdenem. Jelenleg be van kötve a lábam, már a séta is megy – bizakodott a fiatal középpályás.

Képek:

nincsenek képek

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet

2018-03-26 20:17:26

Hanzl Mátét műteni kell


2018-05-07 16:45:30

Hétvégén ismét Lovasmajális


2018-06-11 17:28:43

Szavazzon a pápai gyermekfutamra!


2018-07-26 12:18:23

Atlétika: Három verseny tíz pápai érem