Őrizetben a garázda fiú


2014-12-06 17:02:10  | cikk:  | 


  
A Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya garázdaság bűntett, zaklatás vétség és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 16 éves Pápa környéki fiú ellen.
A fiatalembert 2014. december 2-án délelőtt az egyik pápai lakótelepen igazoltatták a járőrök, mivel előzőleg bejelentés érkezett arról, hogy zavartan és agresszíven viselkedik egy középiskola előtt. Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a fiú eltűnés miatt körözés alatt áll, ezért előállították a Pápai Rendőrkapitányságra. Figyelemmel arra, hogy ellene két hónapon belül három büntetőeljárás is indult a Pápai Rendőrkapitányságon, valamint a közelmúltban többször kellett körözését elrendelni, mert megszökött a lakóhelyéül kijelölt lakásotthonból, ezért a Pápai Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya őrizetbe vételét rendelte el. A nyomozások jelenlegi adatai szerint a gyanúsított 2014. szeptember 18-án egy pápai középiskola előtt verekedett társaival, majd november 25-én – szintén Pápán – egy nőt fenyegetett meg, három nap múlva pedig egy pápai lakásotthonban kábítószernek tűnő anyagot foglaltak le tőle a rendőrök.
Az eljáró hatóság 2014. december 2-án a gyanúsított őrizetbe vételét rendelte el.

Képek:

nincsenek képek

A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet

Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy állampolgár értesítette a rendőrséget...

2019-11-21 16:24:54

Valutával csaltak, de lebuktak


ajánlott cikk főképe

2019-10-16 11:59:42

Lezárt akta: tolatva ütött el egy biciklist


ajánlott cikk főképe

2019-10-07 14:51:59

Bűnmegelőzési előadás az időseknek


A pápai rendőrök öt óra alatt nyolc sofőrrel szemben intézkedtek ittas járművezetés gyanúja miatt.

A járőrök 2019. október 26-án a délelőtti órákban Pápa belterületén állítottak meg egy mezőgazdasági vontatóval közlekedő 54 éves vanyolai lakost. Az intézkedés során a sofőrrel...

2019-10-28 16:00:56

5 óra alatt 8 ittas járművezető


PÁPA időjárás