Készül a pénteki hangversenyre a PNNÖ


2014-12-09 10:46:50  | cikk: mo  | 


Készül a pénteki hangversenyre a PNNÖ főképe
Ülésezett ma reggel a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat. A képviselő-testület két fővel határozatképes volt, az ülést Pillerné Fódi Ilona vezette. A tagok elfogadták a PNNÖ 2014. évi vagyongazdálkodásáról szóló határozatot, majd tárgyaltak az Elektronikus Örökségtár adatbázisába eljuttatott anyagról. A PNNÖ ugyanis három éve rendszeren részt vesz az Örökségtár tartalomfejlesztésében. A helyi média segítségével a programjaikról, kulturális és hagyományőrző rendezvényeikről készült anyagot összegyűjtik, s közzé teszik az Örökségtárban. Pillerné Fódi Ilona elmondta, a beküldött, feldolgozott tartalmak hozzáférhetők a német nemzetiségi oktatást folytató intézmények számára is, ezenkívül előnyöket jelent a feladatalapú támogatás megítélésénél. Az elnök tájékoztatott arról is, jövőre nem élnek ezzel a lehetőséggel, 2016-ban azonban nagyobb szabású rendezvényekre készülnek a városban, melyek dokumentálását ismét közzéteszik az adatbázisban.
A testület egyeztetett a pénteki adventi hangverseny részleteiről is. Hagyományos karácsonyra hangoló koncertjüket a Szent József Kápolnában tartják december 12-én, pénteken 17 órától. A programon fellépnek a német nemzetiségi óvodai és iskolai csoportok, a Gannai Asszonykórus és a Nagyteveli Német Nemzetiségi Kórus is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-20 22:12:01

Elkészült a víztorony tetőszigetelése


ajánlott cikk főképe

2020-08-05 15:04:25

Gőzerővel zajlanak a nyári iskola karbantartási munkálatok


ajánlott cikk főképe

2020-06-19 11:04:55

Holnap nyit a Kékfestő Múzeum megújult kiállítása


ajánlott cikk főképe

2020-07-03 18:16:09

Főzés és jó hangulat - Semmelweis-nap Döbröntén