A hónap műtárgya: Noll Béla képei a színházban


2014-12-12 20:22:41  | cikk: Babos Petra  | 


A hónap műtárgya: Noll Béla képei a színházban főképe
A hónap műtárgya elnevezésű képzőművészeti tárlatsorozat decemberi kiállítója Noll Béla fotó-és képzőművész. Az alkotót nem kell a pápaiaknak bemutatni, hiszen városunkban él, foglalkozását tekintve mérnökember, környezetvédelmi szakértő. 
Noll Béla elmondása szerint mindig is képzőművészeti pályára készült, mestere A. Tóth Sándor volt. A körülmények azonban úgy hozták, hogy a műszaki pályát kellett választania, de a képzőművészet iránti vonzódása mindig is megmaradt, s 2002 nyarán aktívan visszatért a művészethez. Tagja volt a Képzőművész Körnek, a 12-es Színkörnek, a veszprémi Bakony Fotóklubnak, az Objektív Fotóklubnak és autodidakta módon is próbálta elsajátítani a művészetet.
A mostani kiállításon Pápán és a Balaton-parton készült fényképeit, valamint aktrajzát és plasztikáját mutatja be a nagyérdeműnek. Kedvenc témája az emberábrázolás, hiszen minden arc más és más, így érdemes lencse-, illetve ceruzavégre kapni őket.
Noll Béla elárulta, hogy makro-technikával készült felvételeket is készít, de a Holdat is szívesen fotózza.
A művész bátran használja a digitális technika adta lehetőségeket, képeit mindig megkomponálja, sosem kapkod. Elmondta, a digitális grafikát is kipróbálta már, amivel csodálatos képeket lehet készíteni.
Noll Béla nagyon sok csoportos és egyéni tárlatot tudhat maga mögött. Volt már kiállítása Székesfehérváron, Bonyhádon, Budapesten és a Balaton-parton is.
Végül az alkotó elárulta, télen az év közben fotózott képein fog dolgozni, de ha lehetősége adódik, elmegy a Balatonra vagy akár külföldre is, ahol bizonyára sok új fotót tud majd készíteni.
A képeket a JMSZK földszinti előterében tekinthetik meg az érdeklődők 2015. január 11-ig.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-27 00:22:37

Legyen hitünk és legyen erős akaratunk ebben a városban - választási fórumot tartott a Fidesz


ajánlott cikk főképe

2019-10-17 22:59:43

A lelkészek és a gondnok


ajánlott cikk főképe

2019-11-23 13:37:57

Feltöltés 2019 - Hadkiegészítési rendszergyakorlás Pápán


ajánlott cikk főképe

2019-10-28 22:25:56

Új lélegeztetőgépek és altatógép a kórházban


PÁPA időjárás