Jobb gazdálkodás, hatékonyabb működés - Szervezetfejlesztés az önkormányzatnál


2014-12-15 15:40:39  | cikk: mo  | 


Jobb gazdálkodás, hatékonyabb működés - Szervezetfejlesztés az önkormányzatnál főképe
Közel 40 millió forint támogatást nyert el Pápa Város Önkormányzata intézményrendszerének hatékonyabb működését szolgáló tanulmányok, szakmai képzések és informatikai fejlesztés megvalósítására. Az önkormányzat 2013-ban nyújtott be sikeres pályázatot az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Program pályázati kiírására „Szervezetfejlesztés Pápán a hatékony működésért” címmel. A projekt szakmai bemutatóját ma délután tartották a Városháza emeleti előadótermében.

A programot megelőző sajtótájékoztatón Nagy Zsolt, a projekt szakmai vezetője elmondta, az intézményrendszer hatékonyabb, gazdaságosabb működése érdekében közös munkával, az osztályvezetők, intézményvezetők és külső szakértők, tanácsadó cégek bevonásával készültek el a tanulmányok, melyek lehetőséget biztosítanak a javító intézkedések elvégzésére. A pályázat eredményeként megvalósul a munkafolyamatok szervezettségének hatékonyabbá tétele, a dolgozók terheltségének csökkentése, a szervezeti egységek közötti kommunikáció javítása, a vezetői készségek fejlesztése és a professzionális irányítási rendszer kialakítása. A projekt keretében négy témakörben képzések valósulnak meg a Polgármesteri Hivatal munkatársai számára. A 20 órás tanfolyamok között vezetői tréning, költségvetés készítési, elfogadási, végrehajtási és ellenőrzési technikákkal foglalkozó kurzus, közbeszerzési ismeretekre irányuló továbbképzés és az információs szabadsághoz kötődő szabályozással, valamint a projekt keretében beszerzett új szoftverek használatával kapcsolatos képzés szerepelt. A képzéseken mintegy 30 fő vett részt. A szakmai vezető szólt arról is, a pályázat nyomán egy hatékonyabb, gördülékenyebb, gazdaságosabb városüzemeltetés valósulhat meg.

A szakmai bemutatón Kanozsainé dr. Pék Mária címzetes főjegyző beszélt a pályázat előzményeiről, hiszen Pápa Város Önkormányzata nem először valósít meg hasonló projektet: 2008-ban több, mint 21 millió forint támogatással sikerült javítani a szervezet hatékonyságán. A jelenlegi projekt keretében megtörtént az önkormányzat működésében és finanszírozási mechanizmusában meglévő párhuzamosságok feltárása, kiemelt figyelmet fordítva a Városgondokság és a GAESZ, vagyis a Közoktatási és Közművelődési Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete tevékenységére, ez utóbbi tekintetében főként a közétkeztetés felülvizsgálatát tűzték ki célul. A tapasztalatokról és a hatékonyabb működést célzó javaslatokról több tanulmány, valamint intézményirányítási modell, feladatellátási és finanszírozási koncepció, szolgáltatási stratégia is készült.

A címzetes főjegyző örömmel szólt arról is, hogy a projekt keretében megvalósult ügyfél-elégedettségi kérdőív eredményei azt mutatják, hogy a pápai polgárok kimagaslóan elégedettek a Polgármesteri Hivatal ügyintézési színvonalával. Kanozsainé dr. Pék Mária ismertette az informatikai fejlesztés részleteit is. A projekt három, a napi munkafolyamatokat segítő szoftver beszerzését tette lehetővé, így például egy olyan vállalatirányítási program megvásárlását, mely az adatok folyamatos rögzítése mellett átfogó képet ad a költségvetésről, az intézmények tervezett költségeinek felhasználásáról.

A projekt 100 százalékos támogatási intenzitással valósul meg, befejezésének határideje 2014. december 31.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-12-01 22:40:43

A kertbarátok naptára


ajánlott cikk főképe

2019-10-13 21:38:13

Dr. Áldozó Tamás nyerte a polgármester választást városunkban


ajánlott cikk főképe

2019-11-11 19:25:09

Márton-napi vigadalom a Munkácsyban


ajánlott cikk főképe

2019-09-18 21:36:59

A petőfisek nyerték meg a városi honvédelmi vetélkedőt


PÁPA időjárás