Meghitt teaest a Weöresben


2014-12-18 21:24:54  | cikk: Babos Petra  | 


Meghitt teaest a Weöresben főképe
A Pápai Weöres Sándor Általános Iskolában már hosszú évek óta hagyomány, hogy karácsony előtt egy kicsit megpihennek a diákok, a pedagógusok és a szülők is, s gyertyafény mellett beszélgetnek, teáznak és süteményeznek.
Horváthné Árvai Mária szervezőtanár érdeklődésünkre elmondta, sok-sok évvel ezelőtt az akkori diákönkormányzat vezetője, Kövy Tímea ötlete alapján szervezték meg a nyolcadikosok a szüleiknek az adventi teaestet. Úgy gondolta, mivel nyolcadikosok, így az utolsó karácsonyt töltik az intézmény falai között, s a rohanó világban egy meghitt, jó hangulatú beszélgetést szeretett volna szervezni.
A sikeres kezdeményezésnek volt folytatása, évről-évre megszervezték a programot, ami mindig nagy népszerűségnek örvendett. Mára már nemcsak a nyolcadikosok szülei vesznek részt a teaesten, hanem bárki eljöhet, aki csak szeretne. Rendhagyó programmal készültek a nyolcadikos diákok az idei rendezvényre, hiszen a Pápa Városi Televízió segítségével a diákok forgattak a város egyes részein, amit itt be is mutattak. A karácsonyi műsorban Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskarának néhány tagja is közreműködött.
A meghitt alkalmon Unger Tamás alpolgármester és Egyházi Andrea tankerület-vezető is részt vett. Egyházi Andrea rendkívül jónak tartja a kezdeményezést, hiszen a szülőknek is lehetőséget nyújt az iskolai programok betekintésébe, illetve az ünnepre is ráhangolja a családokat. A tankerület-vezető mindenkinek kellemes ünnepeket, békés karácsonyt, valamint sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánt.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-26 21:45:40

Kié volt a város a 17. században?


ajánlott cikk főképe

2019-10-31 19:14:43

Újabb nyerteseinknek adtuk át az ajándékot


ajánlott cikk főképe

2019-10-13 13:53:14

Rendben zajlanak a önkormányzati választások városunkban


ajánlott cikk főképe

2019-09-05 11:51:20

A legmodernebb wifi rendszert telepítették a Fő térre


PÁPA időjárás