Hagymás sült vér az első fogás a disznótoros lakomán


2015-02-14 10:26:49  | cikk: HuHa  | 


Hagymás sült vér az első fogás a disznótoros lakomán főképe
A Gyulahús Kft., a Babati Kft., a Pick Szeged, a Kométa, a Pápai Hús 1913 Kft. és a Böllér Kft. részvételével nyolc óra után nem sokkal megkezdődött a II. Pápai Böjtelő – Böllérverseny a fedett piac területén, most pedig már a hagymás sült vér utolsó adagjait mérik ki a csapatok az egyre növekvő számú látogatónak.

A böllércsapatok két-két félsertésből dolgoznak, és a látványos munkálatok végén pecsenyét, sült kolbászt és hurkát kínálnak majd a vendégeknek. Emellett más hagyományos és különleges disznótoros ételre is rábukkanhatnak a rendezvényre kilátogatók, így például érdemes lesz a tóros káposztát, cigánykát, húslevest és kolbászhússal töltött sülteket is keresni a standokon.
A lakomához 400 forintért vásárolható kóstolójegy, egyes ételek egy kóstolójegybe kerülnek, mások kettőbe, a komplett tálért pedig három kóstolójegyet kell adni. A kóstolójegyeket három helyen lehet megvásárolni, a fedett piac mellett a rendezvénysátorban büfét rendeztek be és itt kényelmesen el is lehet fogyasztani az ételeket.

A kiváló hangulatról nem csak a vidám böllércsapatok munkájának látványa és az ínycsiklandó illatok gondoskodnak, hanem Szőke András is, aki a rendezvény házigazdájaként kiváló gasztronómiai felkészültségével és remek humorával kápráztatja el a rendezvényre kilátogatókat.

A szervezők nagy vendégseregre készültek és a reggeli érdeklődésből ítélve sokan választják mai ebédre a disznótoros lakomát. Érdemes már most elindulni a Böjtelőre, hiszen bár a sült vér talán mostanra elfogyott, a Pápai Hús standján már kínálják a hurkát, kolbászt, pecsenyét.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!