Ha február, akkor mackókiállítás a Pegazusban


2015-02-16 19:18:48  | cikk: Babos Petra  | 


Ha február, akkor mackókiállítás a Pegazusban főképe
A Pegazus Színházban már ötödik éve hagyomány, hogy februárban mackók százai, sőt ezrei lepik el a társulat Szent István úti székhelyét. Na, persze nem kell megijedni, ezek csak plüss állatok. A kedves macik között mindenféle megtalálható, a legapróbbtól az életnagyságúig, a barnától a koaláig, az ülőtől a létrán mászóig. A macik között vannak gyertyából, csokiból vagy éppen gipszből készültek is. A gyerekek évről-évre várják már a nem mindennapi kiállítást, hiszen ennyit macit egy helyen máshol nem láthatnak. Sarkadi Nagy Lászlótól, a kiállítás szervezőjétől megtudtuk, amikor az első mackókiállítást szervezték, még nem is gondolták, hogy azt már egy év múlva követi egy új, s aztán a következő. Mára már a gyűjtemény gyűjti önmagát.
- Minden évben bővítjük a kollekciót, idén a jubileumi évadunkra 2015 darabot gyűjtöttünk össze, aminek nagy részét mi magunk vásároltuk meg, de nagy örömünkre sokan felajánlották saját kedvenceiket is.
A rengeteg brummogó között a legidősebbek körülbelül 60-70 év körüliek. A kiállításon vannak teázó, babakocsit toló, olvasó, visszabeszélő és persze sipkában alvó macik is. A tárlaton megjelenik egy házikó, ahol a medvék élnek, ez a Mackó köz 3, a brummogó társasház. A gyerekek körében nagy népszerűségnek örved a karácsonyi jelenet és az Északi-sark, ahol sejtelmes és misztikus fények várják a nézelődőket.
Gyengéné Töreki Natália óvónő a kemeneshőgyészi ovisokkal érkezett, akik évek óta rendszeres látogatói a kiállításnak. Az óvónő elmondta, a kicsik minden évben nagyon várják már, hogy megnézhessék a kiállítást, hiszen évről-évre új mackókat fedeznek fel, amelyek más és más környezetben vannak.
- Sokat készültünk a kiállításra. Miután visszamegyünk az oviba, macis játékokat játszunk. Felépítjük az Északi-sarkot, beszélgetünk róla, megnézzük a térképen. S azt tervezzük, jövőre mi is szervezünk egy mini mackó kiállítást az oviban.
Hétfő délelőtt, hírportálunk ottjártakor a Nátuskerti Óvoda apróságai nézték meg a kiállítást és egyhangúlag így jellemezték a látottakat: Csúcs ez a kiállítás.
Baranova Anasztázia, a Nátuskerti Óvoda Harangvirág csoportjának tagja elmondta, neki van egy nagy barna macija, amivel együtt is alszik, s örül, hogy ilyen sok aranyos kismedvét láthatott itt.
Döbrössy Eszter és Varga Rebeka a Búzavirágcsoport ovisai. Mindkét kislány kedvence a Micimackó, akit a meséből ismernek. Kedvencük az Északi-sark volt, mert ott szép fények voltak.
Az ingyenes kiállítás a héten várja a kicsiket és nagyokat a Pegazus barlangjában, 9:30 és 12, valamint 14 és 16 óra között. A tárlat után a macik visszavonulnak téli álmot aludni a színház nézőtere alá.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!