Feldrótozta a rendszámot az autójára


2015-03-08 10:46:17  | cikk:  | 


A Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya bíróság elé állítási javaslattal zárta le az ellen a pápai férfi ellen folytatott nyomozást, aki a rossz műszaki állapotú autója rendszámát helyezte fel az újonnan vásárolt hasonló típusú gépkocsijára. A nyomozás adatai szerint az 51 éves N. Zoltánt 2014. július 22-én délután Pétervására belterületén vonta intézkedés alá a helyi rendőrőrs járőre. Az igazoltatás során az egyenruhásnak feltűnt, hogy az autó hatósági jelzését egy vékony rézdróttal erősítették a rendszámtartó kerethez. Az ellenőrzés alatt hamar kiderült, hogy a felhelyezett rendszám egy másik autóhoz tartozik, amely szintén az igazoltatott tulajdona. A férfi gyanúsítottként tett vallomásában elmondta, hogy az általa vezetett autót 2014 júliusában vásárolta, mivel a hasonló típusú autója rossz műszaki állapotba került. A régebbi autó rendelkezett 2014. évre szóló autópálya matricával, amelyet még nem sikerült átíratnia az újonnan vásárolt gépkocsira, viszont szükségessé vált az autópálya használata. N. László ezért úgy döntött, hogy a korábbi autója forgalmi rendszámát leszereli és egy dróttal az új jármű rendszáma elé helyezi. A gyanúsított ellen egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás iratait a napokban küldte meg az eljáró hatóság a Pápai Járási Ügyészséghez.

Képek:

nincsenek képek

A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet

Rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a belvárosban péntek délután.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy városi rendezvény miatt teljes útlezárás lesz érvényben 2019. szeptember 27-én 16 óra 30 perctől 19 óra 30 percig Pápán,...

2019-09-27 11:04:52

Ideiglenes forgalmirend változás Pápán


A Pápai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója a segítségnyújtás lehetőségeiről is tájékoztatta a jelenlévőket.

November 25-ét 1981-ben nyilvánították a nők elleni erőszak megszüntetésének a világnapjává. Ebből az alkalomból a Pápai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója...

2019-11-28 09:37:32

A nők elleni erőszak megszüntetéséért


A pápai rendőrök egy 22 éves nőt fogtak el, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben.

A járőrök 2019. szeptember 16-án a reggeli órákban Nyárád külterületén igazoltattak egy 22 éves pápai lakost. Megállapították, hogy ellene szabálysértési elzárás végrehajtása miatt a Pápai Rendőrkapitányság...

2019-09-17 14:55:33

Körözött személy rendőrkézen


A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai szabálysértési őrizetbe vették a 29 éves litkei nőt.

A járőrök 2019. december 15-ére virradó éjszaka Nyárád külterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 29 éves litkei lakost. Az intézkedés során a rendőrök megállapították,...

2019-12-16 15:06:24

Eltiltották, mégis vezetett


PÁPA időjárás