Ünnepi flashmob a Kossuth utcán


2015-03-16 19:07:38  | cikk: pgya  | 


Ünnepi flashmob a Kossuth utcán főképe
A mi Március 15-énk című kezdeményezés keretében az ország közel 500 településén szavalták el egy időben a Nemzeti dalt. A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal országos projektjéhez Pápa is csatlakozott a szabadságharc himnuszának, a Nemzeti dal elszavalásával. A Petőfi Sándor és a Kossuth Lajos utcák kereszteződésében a vers közös elszavalásában körülbelül százan vettek részt. A flashmob – villámcsődületként fordítják magyar nyelvre - eseményre elsősorban diákok és nyugdíjasok jöttek el, akik vidáman, nemzeti büszkeséggel telve adták elő a minden magyar által jól ismert egykori pápai diák versét. A szavalás, 15 órakor kezdődött, és alig tíz perc alatt véget is ért. A résztvevők reményüket fejezték ki, hogy jövőre ismét együtt lehetnek és még többen szavalhatják el egyszerre a híres sorokat, amelyet 1848-ban a költő a pesti Nemzeti Múzeum lépcsőjén mondott el.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-12-15 21:23:30

A Barátság Klub karácsonya


ajánlott cikk főképe

2019-09-24 19:16:43

Üléseztek a részönkormányzatok


ajánlott cikk főképe

2019-11-29 19:23:59

Petőfis jubileumi gálaműsor


ajánlott cikk főképe

2019-09-30 21:38:24

Gyorsan fogynak a színházbérletek


PÁPA időjárás