Átszervezések, díjváltozások a pénteki testületi ülés témái között


2015-03-16 22:23:41  | cikk: pgya  | 


Átszervezések, díjváltozások a pénteki testületi ülés témái között főképe
Pénteken több témát is tárgyal a város képviselő-testülete, a fontosabb előterjesztésekről ma délután tartott sajtótájékoztatót dr. Áldozó Tamás polgármester. A pénteki ülésen elfogadásra javasolja a polgármesteri hivatal az Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) által nyújtott szolgáltatások térítési díjainak módosításáról szóló rendeletet, a Városgondnokság átszervezését és a közoktatási intézmények működtetéséről szóló nyilatkozattételt.

- Egy olyan városgondnokságot szeretnénk majd látni, amely kifejezetten városüzemeltetési feladatokkal foglalkozik a jövőben, a többi feladatát leválasztjuk róla. A cél, hogy a városgondnokság a zöld területek gondozásával, a csapadékvíz-elvezető rendszerek karbantartásával, a gyepmesteri feladatok ellátásával, a nyilvános vécék üzemeltetésével, a köztisztaság fenntartásával és néhány kisebb feladatkörrel foglalkozzon – ismertette az átszervezés egyik célját a polgármester. A másik cél a Házkezelőség átvétele – amely az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok kezelését végzi – a polgármesteri hivatal Emberi Erőforrás Osztályához, ezzel mintegy tehermentesíteni a Városgondnokságot, amely így még hatékonyabban tudja majd a városüzemeltetési feladatait ellátni. További szempont az átalakításnál, hogy a szociális bérlakásra jogosultak nagy része valamilyen más szociális ellátásra is jogosult, így a polgármesteri hivatalban a legtöbb információ már most rendelkezésre áll az ügyek kezelésére. A polgármester azt a helyzetet tartja kívánatosnak, hogy minél kevesebb szociális bérlakás álljon üresen a városban. A műszaki feladatok, vagyis a lakások karbantartása nem kerül át a rendelettervezet szerint a polgármesteri hivatalhoz. Elvárásként fogalmazta meg a polgármester, hogy az átszervezés után hatékonyabb legyen a bérlemény ellenőrzés, a lakbérhátralékok behajtása és az üres lakások kiadása. Különböző konstrukciók lehetőségét is felvetette a polgármester, amelyek segítségével kiadhatóak a nagyon leromlott állapotban lévő bérlakások. Erre volt már néhány példa tavaly ősszel, amikor is a bérlők vállalták a lakások felújítását, amelynek a költségét beszámították a bérleti díjba.

A Városgondnoksághoz tartozó városfejlesztési feladatokat a polgármester a Pápai Városfejlesztési Kft. hatáskörébe kívánja utalni, szintén a hatékonyabb feladatellátás érdekében. A gazdasági társaság száz százalékban önkormányzati tulajdon, amelynek létrehozása a belvárosi rehabilitációs projekt levezényléséhez volt szükséges. A rehabilitációs projekt lezárult, a kft. azóta más feladatok végrehajtásában vesz részt, így például most a stadionrekonstrukcióban az átépítési, tervezési feladatait végzi és egyéb kisebb feladatokat. A társaság tevékenységi körét kívánják bővíteni, mégpedig úgy, hogy azok a beruházási típusú feladatok, amelyeket eddig a Városgondnokság végzett, a Pápai Városfejlesztési Kft.-hez kerüljenek át. Ilyenek például a kátyúzás, az útburkolat festése, lakóépületek felújítása és építése stb. A járdaépítési feladatok túlnyomó részét nem vállalkozóknak kívánja az önkormányzat a jövőben kiadni, hanem saját tulajdonú cégével, a Városfejlesztési Kft.-vel elvégeztetni. Az elképzelés szerint ez a járdaépítő részleg folyamatosan dolgozna, építené, öntené a járdát az átszervezés után. Csak azok a járdák maradnának ki ebből, amelyek megépítéséhez speciális műszaki szaktudás szükségeltetik.

Ugyancsak sokakat érint az ESZI által nyújtott szolgáltatások térítési díjait meghatározó rendelet módosítása.
- A térítési díjak változása érinteni fogja a szociális alapszolgáltatásokat, kivéve a nappali ellátást. Így változni fog az étkeztetés, a házi segítségnyújtás, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a támogató szolgáltatás, illetve az ápolás-gondozást nyújtó intézmények szolgáltatásainak díjszabása, illetve újra bevezetjük a Vörösmarty úti és Teveli úti otthonházak esetében az egy vagy kétágyas lakrészben történő elhelyezés esetén fizetendő belépési díjakat, amelyek 700 ezer és két millió forintot jelentenek fejenként. Ezek a díjak léteztek korábban is, volt egy időszak mikor eltörlésre kerültek. Továbbra is lesz egy méltányossági tábla bizonyos ellátások mellett, amely azt jelenti, hogy jövedelemhez mérten kevesebb is lehet az igénybe vett szolgáltatások díja, mint ahogy azt az alaprendeletben megállapítják – ismertette röviden az elöljáró a változásokat dióhéjban, amelynek részletes vitájára a pénteki testületi ülésen kerül sor.

A harmadik lényeges témája a hétvégi önkormányzati képviselő-testületi ülésnek a közoktatási intézmények működtetési költségének vállalása lesz.
- Két lehetősége volt a városnak, lehetett úgy dönteni, hogy az önkormányzat saját maga akarja-e működtetni ezeket az intézményeket – a rezsiköltségeket, a nem szakmai személyzet bérét fizetni stb. –, vagy lehetett azt mondani, hogy nem vállaljuk a működtetést, ekkor az állam tett egy javaslatot, hogy mennyiért vállalja át ezt a feladatot, és ennek ismeretében dönthettünk arról, hogy ez elfogadható-e a számunkra vagy sem. 2011-ben azt határoztuk, hogy nem kívánjuk működtetni, meg volt határozva, hogy havi 27 millió 473 ezer forintot fizetünk az államnak és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) működteti a pápai közoktatási intézményeket. Az anyagiakon túl azért is gondoltuk jónak ezt a megoldást, mert egy kézben maradt az iskola, nem állt elő az a helyzet, hogy más a főnöke a tanárnak és más a gondnoknak. Egyelőre nincs olyan információnk, amely indokolttá tenné a korábbi döntésünk megváltoztatását. Az előírások szerint erről március 31-ig kell nyilatkozatot tennünk, és a következő ciklusban is rábízzuk az államra a pápai közoktatási intézmények működtetését. A felülvizsgálat jogát természetesen fenntartjuk, ahogy az összeg ismertté válik. Közben lényeges változások történtek, működtetés szempontjából a Pápai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz került, illetve a többi szakképző iskola működtetését a Nemzetgazdasági Minisztérium veszi át. Az is várható, hogy a fenntartandó intézménykör kisebb lesz, így a KLIK-nek fizetendő összeg is csökkenhet – zárta gondolatait a polgármester a pénteki ülés főbb témáit ismertetve.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet PÁPA időjárás