Futóink is elkezdték a szezont


2015-03-18 12:29:09  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Mérei László  | 


Futóink is elkezdték a szezont főképe
Jól előkészített pályán és a futóatléták számára kedvező időjárási körülmények között találkoztak egymással a 2015.évi mezei OB indulói a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidő Központban – írja a masz.hu. A 107. Mezei futó Országos bajnokságon 24 bajnoki cím talált gazdára, amelyen 14 szakosztály osztozott, a népes mezőnyben két pápai futó is rajthoz állt, a serdülőknél Áldozó Botond, a junioroknál Tóth Csaba sorakozott fel a rajtvonal mögött. Az idénnyitót Kis Károly, a Pápai SE edzője összegezte.
- A serdülők között 4500 méteren Áldozó Botond az egy évvel idősebbekkel futott, végül a 44. helyen ért célba (00:17:24.20), saját korosztályában a 12. lett, ami viszonylag jó eredménynek mondható. A junioroknál hat kilométeren Tóth Csabában nagy volt a bizonyítási vágy, ami sajnos nem jól sült el, az elején görcsösen futott, a táv második felére összeszedte magát, de ekkor már késő volt, végül a 19. lett (00:21:11.93).
A sportolók legközelebb a veszprémi diákolimpiára utaznak, majd áprilisban az idénnyitó bajnokságon vesznek részt, szintén a megyeszékhelyen.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-12-29 13:39:45

Idén is lesz szilveszteri örömfutás és futóverseny


ajánlott cikk főképe

2020-01-07 18:05:12

Kosárlabda: Vereség az évindítón


ajánlott cikk főképe

2019-10-16 17:23:44

Bozsik fesztivál a Perutz stadionban


ajánlott cikk főképe

2019-09-03 20:31:46

Járja be a Perutz stadiont a Futball éjszakáján!


PÁPA időjárás