Gyenge támadójátéka miatt kikapott a Lombard


2015-03-21 18:47:45  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Gyenge támadójátéka miatt kikapott a Lombard főképe
Az OTP Bank Liga 21. fordulójában a Lombard Pápa ismét igazi alsóházi rangadót játszott, 16 órai kezdéssel ugyanis a 11. helyen álló Nyíregyházát látta vendégül. A meccs külön pikantériával is szolgált, ugyanis a vendégek kispadján az a Mátyus János foglalt helyet, aki ősszel hat bajnokin irányította a sárga-feketéket, majd szeptemberben váratlanul lemondott vezetőedzői posztjáról. A mieinknek annál is inkább szüksége volt pont, pontok gyűjtésére, mivel riválisai, a Pécs és a Haladás is jól kapta el az idei rajtot, és Lengyel Ferenc többször is hangsúlyozta, a kiesés elkerülése szempontjából hazai pályán riválisaikkal szemben nem nagyon hibázhatnak. Igazi futballidőben rendezték a találkozót, hazai oldalon a vezetőedző egy helyen változtatott, Popin letöltötte eltiltását így bekerült a kezdőbe, a mieink a Szűcs - Zulevs, Csizmadia, Bogunovic, Völgyi – Stieber, Nagy T., Pongrácz, Frizoni - Popin, Seye kezdővel álltak fel. A mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg a Lombard törzsszurkolójáról, Hokker Józsefről, aki életének 69. évében hunyt el. Az ünnepélyes kezdőrúgást Németh János 66. születésnapja alkalmából végezhette el. Alacsony színvonalú első félidőt láthattak a nézők, jobbára a Nyíregyháza birtokolta a labdát, de kevés helyzet alakult ki, egyik kapust sem foglalkoztatták a játékosok. Egészen a 40. percig kellett várni az első említésre méltó eseményre, ekkor Popin sokadik lefejelt labdája Pongráczhoz került, aki éles szögből nyolc méterről a kapu előtt keresztbe lőtte el a játékszert. A rendes játékidő utolsó percében Zofcak próbálkozott a bal oldalról, ám kísérlete elkerülte a kaput. A szünetben díjazták a Pápai Egyesített Labdarúgó két játékosát, január hónap legjobbja az U9-es csapat labdarúgója, Szívós Krisztián lett, míg februárban az edzők szavazatai alapján Présing Balázst (U11) látták a legjobbnak. A második félidő első felében ismét a vendégek domináltak, a 48.percben Pekár vezette a labdát és mivel senki sem támadta meg, lövésre szánta el magát, a labda 16 méterről a bal kapufáról pattant ki. Egy óra játék után tizenegyeshez jutott a Spartacus, Kostic tört be a 16-oson belülre, ahol a játékvezető szerint Pongrácz buktatta. A megítélt büntetőt Pekár a jobbra vetődő Szűcs mellett a kapu bal oldalába helyezte 0-1. A 67. percben egyenlíthetett volna a Lombard, ám Csizmadia beívelését Nagy Tamás nem tudta kapu felé irányítani. A bekapott gól után teljesen átvette az irányítást a Pápa, ellenfelük pedig tíz emberrel védekezett. Főleg Völgyi révén felívelésekkel próbálkoztak a mieink, azonban ezek nem vezettek eredményre, hozzá kell tenni, két alkalommal is érdekes körülmények között tűntek el a Lombard játékosai a védők gyűrűjében, ám Andó-Szabó nem ítélt büntetőt. A hajrára teljesen felborult a pálya, a mieink egykapuztak, azonban a Nyíregyháza védelme stabil volt, így maradt az 1-0-s vendégsiker.

Mátyus János: Ambivalens érzésekkel érkeztem a városba, de ahogy a szurkolók fogadtak, az nagyon jólesett. Meglepett minket a Pápa, nem erre készültünk, megpróbáltak letámadni minket. Óriási tétje volt a mérkőzésnek, így 90 percen keresztül érződött a feszültség a stadionban. Úgy érzem a helyzeteink alapján megérdemeltem nyertünk, de nagyon szeretném, ha a Pápával jövőre is az első osztályban játszhatnánk.

Lengyel Ferenc: Gratulálok a győzelemhez az ellenfélnek, én kicsit másképp látom a mérkőzést, úgy érzem, a döntetlenre rászolgáltunk volna. Örülök, ha sikerült meglepnünk a Nyíregyházát, ők minket nem tudtak, tudtuk mit fognak játszani. A következő két hétben az lesz a dolgunk, hogy megtaláljuk azokat a játékosokat, akik fel merik vállalni a bátrabb támadójátékot. Nehéz csatánk lesz így, ha hazai pályán nekünk nem fújják be a tizenhatoson belül szabálytalanságnak azt, amit a másik oldalon az ellenfélnek igen. Összességében gyér támadójátékunknak köszönhetjük a vereséget.

Lombard Pápa – Nyíregyháza Spartacus 0-1 (0-0) Gsz.: Pekár

Lombard Pápa: Szűcs - Zulevs, Csizmadia, Bogunovic, Völgyi – Stieber (Waltner 78.p), Nagy T., Pongrácz (Sluka 69.p), Frizoni (Vankó 69.p),– Popin, Seye

Nyíregyháza Spartacus: Ovszijenko - Szokol, Kovacevic, Ivanovs, Bosnjak - Zofcák, Arziani (Rubus 65.p) - Kostic, Pekár (Seydi 90.p), Halenár - Rezes (Koller 81.p)

A bajnokság április 4-én az MTK otthonában folytatódik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-01-05 15:57:37

Ismét dobogón a PELC


ajánlott cikk főképe

2019-12-14 19:50:33

Negyedik helyen telel a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2020-02-29 16:33:38

Utolsó edzőmeccsét játszotta a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2019-12-31 16:56:22

Esztendőzáró futóverseny