Sok résztvevő a tarczys járási matematika versenyen


2015-03-26 21:45:12  | cikk: Babos Petra  | 


Sok résztvevő a tarczys járási matematika versenyen főképe
Tizenhatodik éve szervezi meg a Tarczy Lajos Általános Iskola a hagyományos járási matematika versenyt, melyre a város és a környék 2., 3., 4. osztályos tanulóit várták. A megmérettetésre 30 diák nevezett, a város összes általános iskolájából, valamint Csótról, Pápakovácsiból, Marcaltőről, Vaszarról és Ugodból is érkeztek tanulók.
A versenyzőket Venczel Csaba iskolaigazgató köszöntötte, aki Békés Márta tanárnő költeményét olvasta fel a diákoknak:A feladat 10 pontos lett egy nulla miatt, a versenyen első lettem a 10 pont miatt, az anyu megdicsért a verseny miatt, a húsvéti ajándék meglett a dicséret miatt, és mindez egy semmi kis nulla miatt.
Dr. Kalmárné Bóka Ildikó a verseny szervezője hírportálunknak elmondta, a megmérettetést hiánypótló szándékkal Hortobágyiné Bors Judit indította útjára, mivel az alsós korosztálynak nincs lehetősége matematikai versengésre. A járási versenyre a legjobbak kerültek be, ők egy házi fordulót írtak már korábban. A feladatokat az iskola matematika tanárai állították össze, főként olyan típusú feladatokat adtak a diákoknak, amelyek a logikai gondolkodást erősítik.
A zsűri a tarczys tanárokon kívül a kísérőtanárokból állt össze. A másodikos versenyzők munkáját az alsós tanítók, míg a harmadikosokét és negyedikesekét a felsős tanárok javították ki. A legjobbak értékes könyvjutalomban és oklevélben részesültek.
Eredmények:
2. osztályosok
I. Csomor Máté – Szent István Római Katolikus Általános Iskola
 II. Szántó Boldizsár – Ihász Gábor Általános Iskola, Vaszar
III. Ruisch Máté – Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
3. osztályosok
I. Simon Ferenc – Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola
II. Kondor Dorina – Tarczy Lajos Általános Iskola
III. Szalay Marcell – Tarczy Lajos Általános Iskola
4. osztályosok
I. Györkös Andor – Tarczy Lajos Általános Iskola
II. Király Eszter – Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola
III. Gulyás Dávid – Munkácsy Mihály Általános Iskola

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-06-29 14:46:23

Imázsfilmek Pápáról


ajánlott cikk főképe

2020-04-01 15:02:18

A járvány elleni védekezésre fordítják a képviselői tiszteletdíjakat - újabb polgármesteri rendelet született


ajánlott cikk főképe

2020-05-18 13:26:28

Húsz százalékos az óvodai kihasználtság


ajánlott cikk főképe

2020-05-13 20:39:25

Készül a tómeder a Schwenczel réten