Szakmai előadások a 75 éves jubileum alkalmából


2015-03-27 22:54:40  | cikk: Babos Petra  | 


Szakmai előadások a 75 éves jubileum alkalmából főképe
A Pápai Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium a héten ünnepli fennállásának 75. jubileumát. Ez alkalomból egész héten színes programok és versenyek vártak a diákokra. Ma délelőtt tizenhárom helyszínen előadásokon vettek részt, többek között olyan volt közgázos előadók gondolatait hallgatták meg, akik elismert szakemberek lettek az élet valamely területén. A meghívott előadók meséltek életükről, közgázos élményeikről, valamint arról, hogy most mivel foglalkoznak, hova kerültek az alma mater után. A szakmai nap második felében a helyi vállalkozások vezetőinek tartottak konzultációt.

A tanulóknak Hauch Csaba, a NAV Veszprém Megyei Vám-és Pénzügyőri Igazgatóságának igazgatóhelyettese, pénzügyőr őrnagy, a jövedéki adókról, Sulics Rita, az Új Nemzedék Kontaktpont Veszprémi Irodájának vezetője a különböző csapatépítő játékokról, Nagy L. István, a Gróf Esterházy Károly Múzeum igazgatója a pápai kastély jelenéről és jövőjéről, Csikós Gábor, az AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány szervezetfejlesztési koordinátora a cserediákprogramról, Czelleng Ádám, a GKI gazdaságkutató vezetője, okleveles közgazdász a Mit csinál a közgazdász? kérdésről, a rendőrség képviseletében Császárné Elek Veronika az internetes bűnözésről  és dr. Spissich László matematikus a szimmetriáról tartott előadást. Dr. Gyenge Magdolna, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar vezetői számvitel tanszék dékán-helyettese is közgázos diák volt. Mint mondta, örömmel emlékszik vissza az iskolában töltött négy évre, amelyek megalapozták szakmai tudását. Előadásában beszélt a Corvinus Egyetem adta lehetőségekről, képzésekről, főként a számvitelről és az adózásról. De meséltek közgázos élményeikről nyugdíjas pedagógusok is, többek között Móczár Istvánné, Patus Károlyné, Mórocz Dénesné és Menyhárt Zsuzsanna.

Kanozsai Gábor, a KÖZSZOLG Nonprofit Kft. hulladék-gazdálkodási szakág vezetője, a MIR-KIR vezetője szintén a Közgázba járt. A fiatalember elmondta, még máig is, ha betér az intézménybe, ugyanúgy érez, mint akkoriban, hiszen négy év alatt itt lettek kiskamaszokból felnőtt, érett emberek.
-A Közgáz megfelelő szakmai alapot adott, a tanárok jól felkészítettek minket az életre, s mindenünk megvolt ahhoz, hogy egy sikeres karrier elejét le tudjuk tenni. Hálás vagyok ennek az iskolának, s jó érzés, hogy a mai napra meghívtak, szívesen vállaltam az előadást, melyben a környezetvédelemről és a KÖZSZOLG-ról beszéltem.

Dr. Dégi Zoltán, a Nemzeti Adó– és Vámhivatal Veszprém Megyei Adóigazgatóságának igazgatója nem közgázos tanuló volt, de mivel a két intézmény jó kapcsolatot ápol, a diákok nyílt nap keretében ellátogatnak a NAV-hoz, ahol bepillantást nyerhetnek az adóhivatal mindennapjaiba, ezért tartotta fontosnak, hogy a szakmai napon az adózás történetéről meséljen a diákságnak.
-Fiatal korban kell megtanulni, hogy az adózással együtt kell élni, s ez egy természetes dolog. Az ifjúságnak meg kell ismernie a pénzügyi kultúrát, melybe az adózás is beletartozik.
Előadásában kitért arra, hogy az adózás történelmi időkre nyúlik vissza, hiszen már Károly Róbert bevezette a kapuadót, Mátyás király pedig a füstadót.

A szakmai fórumra meghívták Győrffy Balázst, a Nemzeti Agrárkamara elnökét, aki szintén körgázos diák volt, Dr. Odrobina Lászlót, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkárt és Unger Tamást, Pápa város alpolgármesterét, az iskola volt igazgatóját. 
-Jó érzés töltött el, hogy újra itt lehettem a volt iskolámban. Igaz ötévente az érettségi találkozók alkalmával eljutok a Közgázba, de ez most egy különleges nap. Szerettem ide járni, hiszen itt kaptam meg a megfelelő szakmai alapokat, amelyek végigkísérték az életemet. Jól éreztük magunkat az iskolában, persze időnként azért elkövettünk diákcsínyeket is – mesélte mosolyogva Győrffy Balázs,aki előadásában a Nemzeti Agrárkamara helyzete a szakképzésben címmel tartott előadást.
-A kamara a vizsgák és mesterképzések szervezésében, szakmai gyakorlatok koordinálásban vállal részt.  A szakképzés átalakulásában folyamatosan kérik a véleményünket, hogy a reál gazdaság valós igényeire próbáljuk meg felkészíteni a diákokat. Vannak hiányszakmák a középfokú agrárképzésben. A mai világban komoly technikával dolgoznak a földeken a gazdálkodók, amihez szakemberek kellenek. Visszajelzések szerint nagyon kevés ilyen fiatalember érhető el a munkaerőpiacon, ezért ezen kellene változtatni. A felsőfokú képzésben is át kell alakítani a struktúrát, mivel olyan gazdákat kell képezni, akik nemcsak a termelésben, hanem a jogi világban is el tudnak igazodni - tette hozzá a Nemzeti Agrárkamara elnöke.

Dr. Odrobina László, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár előadása kapcsán elmondta, az új szakképzési politika szerint a gazdasághoz kellene közelebb hozni a szakképzést, tehát több gyakorlati képzésre lenne szükség. Unger Tamás szerint a Közgáz jó eredményei a csapatmunkának köszönhetőek, hiszen itt egy jó kollektíva működik.
-A jó múltú tantestülettel könnyen dolgoztam együtt. Szívesen emlékszem vissza az itt töltött nyolc évemre. A diákok sok szakmai versenyen vettek részt, melyeken erősítették az iskola jó hírnevét.
Az alpolgármester előadásában a gazdaságfejlesztési stratégia és a szakképzés összefüggéseiről beszélt.
-A gazdasági fejlődést a mikro, kis és középvállalkozások fejlesztésében képzeljük el. Ebben tematikus konzultáció indult el a szakképzés területén is, hiszen ha a gazdaság bármely részéhez nyúlunk, az összefügg a munkaerőpiaccal. Például megnőtt az igény a felsőfokú műszaki végzettségű szakemberek iránt a városban. Ezen a téren szeretnénk koordinálni a szakképzés alakulását. A munkaerő-piaci igények alapján megfogalmazzuk a feladatokat, vagyis, hogy a keresletet és a kínálatot közelítsük egymáshoz, s használjuk ki a város kiváló szakképző iskolái adta lehetőségeket. Szeretnénk, ha a Közgázban a gazdasági képzés magasabb vagy emelt szinten folyna, s a diákok el tudnának helyezkedni, s ezáltal  továbbvinnék az iskola és a város jó hírnevét – zárta gondolatait az alpolgármester.

A 75 éves jubileumi rendezvénysorozat gálaműsorral zárult a JMSZK színháztermében.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-07-03 18:16:09

Főzés és jó hangulat - Semmelweis-nap Döbröntén


ajánlott cikk főképe

2020-07-28 17:24:38

Folyamatos az óvodák működése a nyári szünidőben Pápán


ajánlott cikk főképe

2020-06-09 09:10:18

Új infrastrukturális beruházásokat adtak át az MH Pápa Bázisrepülőtéren


ajánlott cikk főképe

2020-07-17 16:07:12

Napközis tábor az egészséges életmód jegyében