Emelkedik a házi gondozás óradíja


2015-03-31 23:06:19  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Emelkedik a házi gondozás óradíja főképe
A városháza nagytermében ülésezett a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás társulási tanácsa kedden délután. A tanácskozáson módosították a házi segítségnyújtás térítési díját, ami így az óránkénti 260 forintról 340 forintra változik július elsejétől. Ezt a szolgáltatást az otthoni ápolásra szoruló, de négyórás gondozásnál többet nem igénylő beteg, idős személyek számára tartja fenn a társulás megfelelően képzett szakszemélyzettel – tudtuk meg Varga Péter társulási elnöktől. Mint ismert, a  Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás keretein belül a házi gondozás mellett családsegítő és gyermekjóléti szolgálatot,  valamint orvosi ügyeletet látnak el.

Az ülésen a társulás tagjai a központi háziorvosi ügyelet személygépkocsijának lecserélését is napirendre vettek. – Ez egy idős, sokat használt gépjármű, amit csak pályázati úton tudunk lecserélni, és úgy tűnik, erre hamarosan lesz is lehetőségünk – tájékoztatott Varga Péter. A tanácskozáson jelenlévők támogatták az erre irányuló pályázat benyújtását.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet