Új útra lépnek – Városi ballagási ünnepség


2015-05-01 17:12:23  | cikk: pt  | fotó: Babos Petra  | 


Új útra lépnek – Városi ballagási ünnepség főképe
– Ti írjátok a saját történeteteket, de a ti történetetek már örökre a szülői ház, az iskola, a város, a nemzet története lesz – üzente a végzős pápai diákoknak ünnepi beszédében Egyházi Andrea tankerület-igazgató a városi ballagási rendezvényen.
Pápa hat középiskolájának 34 végzős osztályából 723 ballagó diák búcsúzott el pénteken alma materétől, majd sétált végig a belváros utcáin, hogy az Esterházy-kastély mögötti Szabadtéri színpadon közösen ünnepelje meg az emlékezetes napot. Az eseményt Funtek Márton szavalata és Baboth Adelin énekhangja nyitotta meg, majd Egyházi Andrea osztotta meg gondolatait a szép számban egybegyűltekkel.
– Ez talán az első igazi búcsú életetekben. Talán több is ennél: hiszen ez a nap, ez az alkalom egy olyan életszakasz kapuja, amelyet felnőttkornak szokás nevezni, amelyben az egyént most minősítik először komolyan. Ám innentől fogva folyamatosan minősítik, és ez a minősítés meghatározhat minden további közeli, illetve távoli próbatételt – mutatott rá a pápai tankerület vezetője. – Éljük meg a búcsúzás idejét, s a könnyeket letörölve, a múltból építkezve és lélekben megerősödve mehetünk tovább – fogalmazott. Kiemelte: a ballagó diákok útja immár másfelé kanyarog, ez az út pedig új titkokat, új útitársakat tartogat. – Azt mondják, a jó vándornak legalább három erénnyel kell rendelkeznie. Bölcsességgel, hogy meglássa a kínálkozó lehetőségeket. Bátorsággal, hogy e lehetőségeket kihasználja. Továbbá eltökéltséggel, hogy kitartson e lehetőségek mellett – fűzte hozzá Egyházi Andrea.
– A mai nap csak a tiétek, a mai nap titeket ünnepel mindenki. Már eddig is biztosan a többet, a szebbet, a jobbat kerestétek, de mégis más lesz majd az elkövetkezendő új időszak. Eddig voltak, akik a felelősség terhét levették vállaitokról, ám ezentúl nektek kell viselni azt. Felelni szóért, tettért, mulasztásért, elviselni döntéseitek súlyát, tétjét. Mostantól másokat már nem okolhattok a sikertelenségek, kudarcok miatt, ugyanakkor a sikerek is kizárólag a tiétek lesznek, a ti eredményetek, nem másé! – hangsúlyozta. – Azért, hogy ma itt állhattok, köszönetet kell mondanotok legfőképpen szüleiteknek és tanáraitoknak. Mindenkinek, aki segített, hogy ma félig mosolygósan, félig meghatottan, de biztos, hogy boldogan álltok a figyelem középpontjában – jegyezte meg a tankerület-igazgató.
A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája Réthei néptánccsoportjának kalotaszegi táncokat bemutató előadását követően a végzős diákok nevében Németh Vivien, a Pápai Gazdasági Szakközépiskola tanulója köszönt el az iskolapadtól. Beszédében a ballagást olyan ünnepnek nevezte, amelyben egyszerre van jelen az emlékezés, a búcsú, az útra hívás, és az új iránti kíváncsiság. Legvégül pedig diáktársai nevében is köszönetet mondott a szüleiknek és pedagógusaiknak, hogy eljuthattak eddig a napig.
A városi ballagás kiemelt eseményeként Unger Tamás alpolgármestere felnőtt pápai polgárrá fogadta a ballagókat. Ezt szimbolizálva a városvezető emléklapot, illetve a város címerével díszített láncot nyújtott át Kertész Rékának, a Pápai Gazdasági Szakközépiskola diákjának és Vörös-Torma Csabának, a Türr István Gimnázium tanulójának. Az ünnepség végén a Megafon Zenei Egyesület végzősei énekeltek a Szabadtéri színpad közönségének, majd a Szózat dallamaival zárult a rendezvény, melyen közreműködött a Petőfi Sándor Gimnázium kórusa. A városi ballagást megtisztelte jelenlétével dr. Kovács Zoltán államtitkár, a térség országgyűlési képviselője.

További képek ITT!

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet