Elfogadták a költségvetés módosítását


2015-05-27 21:29:17  | cikk: Babos Petra  | 


Elfogadták a költségvetés módosítását főképe
Megtartotta soron következő ülését a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás Társulási Tanácsa ma délután. A Varga Péter elnök vezette ülésen a testület határozatképes volt. Az első napirendi pontban a társulás 2014. évi költségvetésének módosításáról tárgyaltak a jelenlevők. Erre azért volt szükség, mert évközben előre nem tervezhető dologi és bér jellegű kifizetéseket teljesítettek. Ezután a társulás 2014. évi költségvetéséről szóló beszámolót tárgyalták, amit egyhangúan elfogadtak a képviselők. A 2015. évi költségvetés módosítását az indokolta, hogy bérkompenzációt és a szociális és gyermekjóléti szolgálatban dolgozó munkavállalók ágazati pótlékát kellett beépíteni a kiadási oldalra. Az elmúlt évben 18 településen végeztek belső ellenőrzést, melyről részletes jelentés készült. A revízió által feltárt hiányosságok, apróbb technikai módosításokat és változtatásokat igényelnek a tagönkormányzatoktól. A Segítő Társulás Alapító Okiratának technikai módosítására is szükség volt, ezt is elfogadták a képviselők. Vegyes ügyek keretében szó esett arról, hogy a házigondozás óradíja 260 Ft-ról 340 Ft-ra emelkedik. Két önkormányzat, a Pápakovácsi és a Kupi szeretné ezt a díjat kedvezőbbé tenni. A térítési díjat rendeletbe kell foglalni, melyet a társulás székhelyönkormányzat fogad el.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-03 08:27:31

Hetedíziglen - Pápai Levéltári Nap


ajánlott cikk főképe

2019-10-10 21:02:23

Megújult egy öreghegyi kereszt


ajánlott cikk főképe

2019-10-14 02:57:56

Dr. Áldozó Tamás: végtelenül megtisztelő, hogy 8 év után újabb öt évre én vagyok a város polgármestere


ajánlott cikk főképe

2019-08-21 00:19:10

"Szent István sziklára építette országát..." - az államalapításra emlékezett a város


PÁPA időjárás