„Azokért, akik minden percben a célszalagot szeretnék elérni” - Örömfutás a fogyatékkal élőkért


2015-06-20 15:08:51  | cikk: Haraszti Gábor  | 


„Azokért, akik minden percben a célszalagot szeretnék elérni” - Örömfutás a fogyatékkal élőkért főképe
Pápa Város Önkormányzata közreműködése és támogatása mellett a nemzetközi Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) program szervezetei, a NATO Légiszállítást Kezelő Programiroda (NAM PO), a Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) és a Boeing, valamint a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtér közösen rendezte meg az immár negyedik alkalommal életre hívott Tavaszi Örömfutást. Az idei rendezvényt Jason McIlvaine törzsőrmester emlékének ajánlották a szervezők, aki négy évvel ezelőtt egyik ötletgazdája és aktív résztvevője volt az első pápai tavaszi örömfutásnak, ám sajnálatos módon 2014-ben elhunyt. A rendezvény emellett jótékony célt is szolgált, hiszen a befolyt adományokból a résztvevők a Barátság Klubot támogatták. Az ünnepélyes megnyitón Unger Tamás alpolgármester, Frank Rombouts, a Nehéz Légiszállító Ezred parancsnoka és Gangler László ezredes, a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtér parancsnoka mondott köszönetet a szervezőknek és a futóknak, amiért ismét egy nemes ügy mellé álltak és részvételükkel, adományaikkal segítették a Barátság Klub mindennapjait. Az alpolgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, a rendezvény komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, mutatja ezt az is, hogy idén már a Fő tér a helyszín. Mindez azt jelenti, hogy ennek a programnak kiemelt jelentősége van, magára vonja a figyelmet azzal a szándékkal, hogy együtt, egymásért tenni kellemesen és hasznosan talán a legjobb dolog a világon. Az alpolgármester rávilágított arra, hogy mindig azok a szervezetek szorulnak a legjobban segítségre, akik saját maguk is másokon szeretnének segíteni.
- Talán a jelenlévők ismerik azt a mondást, hogy „Összeköti a kellemest a hasznossal” - ezt akkor mondjuk, amikor olyan tevékenységet végzünk, ami kellemes érzéssel tölt el bennünket, ezzel együtt a közösség számára hasznos dolgot jelent. Azt hiszem ez a mondás a mai napra kiváltképp igaz, azzal az apró módosítással, hogy ma a kellemest a jótékonnyal kötjük össze. Azt látom a programok alapján, hogy ez az örömfutás már nemcsak egy futás, hanem egy közös családi örömnappá vált. Remélem, hogy ebből a mai napból kiindulva ez az örömfutás ötlete tovább folytatódik majd, és egyre többen érzik azt, hogy rászoruló szervezeteket, rászorultakat segítsenek.
Gangler László beszédében azt mondta, hat éve már annak, hogy a város polgárai és a Bázisrepülőtér katonái együtt élnek és dolgoznak 11 nemzet képviselőivel. Az ezredes kiemelte, a magyar és külföldi családok egyre gyakrabban szerveznek közös kulturális és sport programokat azzal a céllal, hogy megismerjék egymást és a nációk kultúráit. Az Örömfutás is egy ilyen alkalom.
- Tapasztalatból mondom, hogy az elmúlt években sokat gazdagodtunk azáltal, hogy minden nemzet hozott egy kis szeletet saját hazája kultúrájából, és átadta nekünk azokat. Ma már minden pápai tudja, hogy a C-17-es szállító repülőgép éppúgy jelképe a városunknak, mint a pápai Nagytemplom kettős tornya. A mai rendezvény ismét segítő szándékkal került megrendezésre, mert adni jó, főleg akkor, ha olyan családokat támogathatunk, akik sérült gyermekeket nevelnek. Fontos felhívni a figyelmet azokra az embertársainkra, akik nap, mint nap kemény harcot vívnak minden apró kis eredményért. Értük és magunkért is adunk ma, hogy közösen érjünk célt. Szóljon azokról a gyerekekről a nap, akik minden percben a célszalagot szeretnék elérni, szóljon arról, hogy nincsenek egyedül, hiszen összefogással, egymásra figyeléssel tudunk segíteni.
Frank Rombouts köszöntőjében Jason McIlvaine-t méltatta, majd reményét fejezte ki, hogy a törzsőrmester emléke örökké fennmarad és a sportrendezvényt minden évben megrendezik, végül megköszönte a szervezők munkáját és minden indulónak sok sikert kívánt. A beszédek után Gruber Beáta melegítette be a sportolókat, majd a gyermekek 400 méteres futásával megkezdődtek a vetélkedések, az apró talpúak után a felnőttek álltak a rajtvonal mögé, rájuk öt kilométer várt, majd a sétálni vágyók is felsorakoztak a kezdéshez. Addigra a futók élmezőnye már célba ért, a szervezők tájékoztatása szerint a nap során körülbelül 120-an futottak, 80-an sétáltak és 23-an adtak vért. A verseny közben és után bárki kipróbálhatta a floorballt, és rollerezhetett is, az eredményhirdetés előtt rövid műsort adott a Rebel-Lion TSE, a Bakony Judo Klub és a Pápai Református Kollégium "Tánc-Lánc" Alapfokú Művészetoktatási Intézményének tagjai. Az oklevelek, serleget kiosztása után a szervezők átadták az összegyűlt adományt a Barátság Klub képviselőinek, akik könnyek között köszönték meg a 391.900 forintos támogatást. Polgár Györgyné alapító tag érdeklődésünkre elmondta, nagyon hálásak, hogy rájuk gondoltak és álmukban sem gondolták volna, hogy ekkora ajándékot kapnak.
- Ilyen meglepetés minket még nem ért. Az öröm csodálatos dolog, ami ritkán adatik meg és nem nagy dézsmával mérik. Kevés olyan nap van az életünkben, amire mindig szívesen emlékszünk vissza, a mai viszont ilyen. Szervezetünk egy kis védelmet nyújt, hogy úgy mondjam, kicsit védőháló a hasonló problémákkal küszködőknek. Akinek hasonló a gondja, ott az örömök is hasonlók és nekünk ez most egy örömnap, köszönet érte mindenkinek!

Eredmények:

Gyermek - 400m (6-10 év)
1. Flórián Rebeka
2. Krasztel Günter
3. Maradics Máté Dániel

Gyermek - 400 m (11-14 év)
1. Sztupák László
2. Kerpás Natália
3. Hóbor Szabina

Nők – 5 km (15-21 év)
1. Sztupák Laura
2. Patik Abigél
3. Hegyi Barbara

Nők – 5 km (22-32 év)
1. Gombás Barbara
2. Szalai Krisztina
3. Janás Katalin

Nők – 5 km (33+)
1. Szabó Bernadett
2. Panta Kriszta
3. Pongrácz Barbara

Férfiak – 5 km (15-21 év)
1. Áldozó Botond
2. Derek Norberg
3. Fejős Sándor

Férfiak – 5 km (22-32 év)
1. Magnus Torgersen
2. Szabó György Vilmos
3. Böröczky Péter

Férfiak – 5 km (33+)
1. Tamás Attila
2. Marton Ádám
3. Györgyi Péter

Rollerverseny:
1. Maradics Máté Dániel
2. Kondor Sára
3. Jópeti Anna

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-06-20 10:25:36

Rozmán László a Perutz FC új vezetőedzője


ajánlott cikk főképe

2018-09-18 00:00:06

Füredi Dániel az U16-os válogatottban


ajánlott cikk főképe

2018-10-24 12:06:33

Elindult a sakkidény


ajánlott cikk főképe

2018-08-04 20:51:49

Gólnélküli döntetlennel kezdett a Perutz FC