Járókelő segítette a körözött elfogását


2015-07-02 21:25:53  | cikk:  | 


Egy éber állampolgár segítségével sikerült elfogni azt a pápai férfit, akinek körözését a Pápai Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya rendelte el még 2015. június elején.  Mehringer Richárd r. főtörzsőrmester, a Pápai Rendőrkapitányság nyomozója 2015. június 19-én 21 óra 40 perc körül Pápa egyik utcájában a 18 éves K. Alex pápai lakosra lett figyelmes, aki ellen 2015. június 1-jétől elfogatóparancs volt hatályban. A nyomozó intézkedés alá kívánta vonni a férfit, aki azonban – észlelve a rendőr közeledését – futásnak eredt. Mehringer Richárd r. főtörzsőrmester szintén futva, míg társa Kovács Péter r. tőtörzsőrmester körzeti megbízott szolgálati gépkocsival szorosan a körözött nyomában voltak, ám a menekülő fiatalember a rendőri felszólítás ellenére sem volt hajlandó megállni. Az esetnek szemtanúja volt egy gépjárművel közlekedő férfi is, aki megállította járművét, majd abból kiszállva feltartóztatta a gyanúsítottat. K. Alexet a rendőrök elfogták és előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, majd az eljáró hatóság még aznap őrizetbe vételét rendelte el. A gyanúsítottat 2015. június 22-én hallgatták ki a nyomozók, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint 2015 májusában több lopott kerékpárt is vásárolt két pápai férfitől, majd azokat a vételár duplájáért adta tovább. Az orgazdaság vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi jelenleg szabadlábon védekezik.  

Képek:

nincsenek képek

A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet

Csalás miatt indult nyomozás egy 41 éves takácsi férfi ellen, a Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Az egyik biztosító társaság 2019. február 19-én tett feljelentésében arról tájékoztatta a Pápai Rendőrkapitányságot, hogy egy takácsi ügyfelük az elmúlt...

2019-07-08 08:54:01

Csalt, de lebukott...


A rendőrségi toborzás, valamint a „Fókuszban a biztonság” című Veszprém megyei rendőrségi bűnmegelőzési program keretében 2019. március 12-én 10 órától 11 óráig a Pápa, Szabó Ervin utca 54. szám alatti körzeti megbízotti irodában várja az érdeklődőket a Pápai Rendőrkapitányság.

2019-03-07 16:54:00

Toborzás és prevenció Pápán


ajánlott cikk főképe

2019-03-29 09:37:50

Ittasan és jogosítvány nélkül motorozott az erdőben


Kábítószer birtoklása vétség miatt indult eljárás egy 28 éves szili férfi ellen, a Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. A nyomozás adatai szerint a pápai rendőrök 2018. szeptember 8-án éjjel Pápa egyik utcájában megállítottak egy személygépkocsit és igazoltatták...

2019-06-03 08:46:36

Kábítószert fogyasztott


PÁPA időjárás