Vitézi eskütétel a református templomban


2015-07-12 21:59:51  | cikk: Babos Petra  | 


Vitézi eskütétel a református templomban főképe
A Történelmi Vitézi Rend Észak-Dunántúli Széktörzsének ünnepélyes eskütételét tartották szombaton a pápai Református templomban. A rendezvény elején a templom előtt a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei adtak rövid műsort, majd az ünnepi menet bevonult a templomba: elöl a történelmi zászlók, az eskütevők, majd Főkapitány és a Vitézi Szék tagjai. A Himnusz felcsendülése után ökumenikus áldások következtek a történelmi egyházak képviselőitől. Az igét ezúttal Steinbach József református püspök hirdette, aki a szeretetre hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a szeretet nem érzelem, hanem Isten. Minden szeretet az élő Isten ismeretéből fakadhat.

A szép számban megjelenteket nemzetes, vitéz Gajárszky-Galántai Márta Edit vitézi hadnagy köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy ismét Pápa adhatott otthont e nagyszabású ünnepi rendezvénynek, immáron harmadszor.
- Pápán rendkívül összetartó csoport működik, akik a "Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy Isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen" eszmeiség szerint élünk - mondta a pápai csoport vezetője.
Pápán 10 tagja van a rendnek. Tagok lehetnek, akik apai vagy nagyapai ágon örökölték ezt a címet, de olyan személy is lehet tagja, akinek nem volt a rokona vitéz, de valami olyat tett, amivel kiemelkedik a többiek közül, így akár lehet író, költő vagy építész is.

Pintér Kornél törzskapitány is köszöntötte a 18 vitézi eskütevő megjelentet. Elmondta, az ünnepélyen három vármegye avatandói tesznek ünnepélyes esküt, akik a Vitézi Rend eszmeisége és szellemisége szerint fognak élni, vagyis kiálltak a nemzet érdekeiért, a magyarság megmaradásáért, támogatnak minden olyan kezdeményezést, mely összeegyeztethető alapítóik szándékával és akaratával, de elítélnek és elhatárolódnak minden szélsőséges megnyilvánulástól és törekvéstől.
Az eskütételt vitéz Pintér Kornél végezte. Az esküt tett rendtársaknak elsőként vitéz Hunyadi László főkapitány gratulált. Az ünnepi alkalmon kitüntetéseket is adtak át.

Az esküt tett rendtársak között egy pápai is volt, Tóth Gergely személyében.
- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ennek a rendnek tagja lehetek. Sok mindenben nem fog változni az életem mostantól, mivel eddig is a kódex alapján éltem, s ehhez igazodtam. Úgy gondolom, nagy felelősség hárul rám a rendhez való csatlakozásommal. Fontosnak tartom, hogy ápoljam a hagyományokat és a magyarságtudatot, hogy tiszteljem az időseket - mondta.
Az ünnepi ceremónia a Szózat, majd a Székely Himnusz közös eléneklésével zárult.

Képek:

A Vitézi Rendnek hármas célja van: jutalmazni a vitézséggel párosult honfi erényt, megtartani a nagy idők legjobbjait és biztosítani a hősök nemzetségének fennmaradását, végül bennük és utódaikban a magyar fajnak olyan hatalmat biztosítani, amely rettentő erővel sújt le minden felforgató állam- és nemzetellenes törekvésekre. A Vitézi Rend jobboldali, konzervatív értékrendet valló, katonai hagyományait ápoló, pártoktól független szervezet, mely napjainkban egyesületi formában működik.

A Vitézi Rend nem politizál és visszautasít minden olyan törekvést, mely a Vitézi Rend és alapítója, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr nevét saját politikai eszközeként kívánja felhasználni vagy zászlajára tűzni!
Forrás: vizézirend.com

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-07-09 23:18:25

Pápai rege - Molnár Lajos visszatekintő kiállítása a könyvtárban


ajánlott cikk főképe

2020-06-04 20:28:54

Pápán is megszólaltak a harangok a trianoni békediktátumra emlékezve


ajánlott cikk főképe

2020-05-13 09:17:44

A legfiatalabb pápaiaknak osztják a textil szájmaszkot


ajánlott cikk főképe

2020-04-02 15:35:48

Április közepén indul a Juhar utca újjáépítése