Az NB III-ban ismét összeállt a Véber-Kovács páros


2015-07-27 16:16:10  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: rangado.hu  | 


Az NB III-ban ismét összeállt a Véber-Kovács páros főképe
Gőzerővel folyik a munka az NB III-as bajnokság rajtjára készülő Somos SE-nél. A harmadosztályba feljutó csapattal június végén kötött szerződést Véber György, aki korábban a Lombard Pápa kispadján szép sikereket ért el. Nos, a egykori pápai trénernek lesz kivel nosztalgiáznia a pápai évekről, ugyanis az egykori újpesti kedvenc kapus-, és másodedzője az a Kovács László lett, akinek neve gyakorlatilag egybeforrt a Lombard névvel. A Nógrád megyei Somoskőújfalu nemrég kinevezett új stábtagja azt nyilatkozta a nogradfoci.hu-nak, jól érzi magát a klubnál, hiszen bármilyen osztályról is beszélünk, futballról van szó, számára pedig a labdarúgás a szerelem.
- Úgy látom, itt szintén csak olyan emberek vannak, akik ezt hasonlóképpen elmondhatják magukról. Ahogy hallom, Nógrád megyében is várakozással néznek a csapat szereplése elé, ilyen közegben pedig természetes, hogy jól érzi magát az ember. A csapatnál vállalt szerepvállalásom annak okán jöhetett létre, hogy Pápán megszűnt minden, összeomlott a futball. Véber Györggyel három és fél évet dolgoztunk együtt Pápán, illetve még játékosom is volt Tatabányán. Gyuri keresett meg, hogy lenne-e kedvem idejönni, amire azt feleltem, hogy vele van kedvem ismét együtt dolgozni, így csatlakoztam az egyesülethez.

A Somos SE augusztus 2-án az Újpest II. ellen vág neki a pontvadászatnak.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-11 18:48:39

Törölték a vízilabda évadot


ajánlott cikk főképe

2020-06-22 16:53:43

Vízilabdás tábor a Várkertfürdőben


ajánlott cikk főképe

2020-04-07 16:49:08

Több mint 32 millió forint jut sporttámogatásra


ajánlott cikk főképe

2020-04-15 10:54:32

Átalakulhat a városi kispályás bajnokság