Bemutatkozott a Perutz FC


2015-08-17 19:39:09  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Bemutatkozott a Perutz FC főképe
A Balatonalmádi elleni 0-0-s döntetlen után és a Herend elleni hazai debütálás előtt a Perutz FC vezetősége megtartotta a Lombard Pápánál már hagyománnyá vált szurkolói összejövetelét. Az ankéton Bocskay László elnök, Glatz Lajos technikai vezető, Marton Miklós vezetőedző, Váradi Zsolt gyúró és a keretből 15 labdarúgó állt a drukkerek rendelkezésére. A szimpatizánsoknak elsőként a klub elnöke beszélt a Lombard utáni időszakról, amikor még azt sem lehetett tudni, lesz-e egyáltalán felnőtt futballélet Pápán, és ha igen, melyik osztályban.
- Miután kiderült, hogy a megyei második vonal helyett az első osztályban indulhatunk, mindössze nyolc napunk volt arra, hogy egy ütőképes gárdát összehozzunk – elevenítette fel a kezdeteket Bocskay László. Megfeszített munkával úgy érzem, amennyire csak lehetett, felkészültünk a bajnokságra, ahol nemcsak amiatt nem lesz könnyű dolgunk, hogy kevés idő állt rendelkezésre a felkészüléshez, hanem azért is, mert a mezőnyt nem igazán ismerjük. Épp ezért türelmet kérünk a szurkolóktól, biztos vagyok benne, hogy hétvégén a vasárnapinál már ütőképesebbek leszünk, a csapatra nem szeretnénk nagy terheket rakni, de belátható időn belül szeretnénk az NB III-ba felkerülni, az álmunk az, hogy már a következő idényt a harmadosztályban kezdjük meg.
Bocskay László hozzátette, ezidáig 150 bérletese van a csapatnak, ami egyedülálló a megyében, azok pedig, akik még nem kapták kézhez bérleteiket, a Tourinform irodában befizetéskor kapott pénztári bizonylat fénymásolatával be tudnak jutni a hétvégi bajnokira. A tervek között szerepel támogatói bérlet forgalomba hozatala is, ezt azoknak a szurkolóknak szánják, akik szimpatizálnak a csapattal, de a meccsekre nem tudnak eljönni, ennek éves díja körülbelül 10.000 forint lesz. A találkozón elhangzott, a hazai összecsapásokon vendégszektor nem lesz, a hazai-, és vendégdrukkerek egyaránt a fedett lelátó alatt foglalhatnak helyet. A büfé továbbra is rendelkezésre áll, a meccs előtt egy órával már hozzá lehet jutni a frissítőkhöz, rágcsálnivalókhoz.
Marton Miklós az elnökhöz hasonlóan türelmet kért a szurkolóktól.
- Sajnos a felkészülésben van lemaradásunk, az elképzeléseimet, illetve az edzésen gyakoroltakat 90 percig még nem tudják megvalósítani a srácok. Megpróbálunk egy szerethető, eredményes, a futballt játszó csapatot kialakítani, mely a szurkolókat és a játékosokat összehozza. Minél többet játszunk, annál jobb lesz az erőnlétünk is, ami a keretet illeti, elég bő, igaz, a játékosok tudása nem egyforma, sokaknak ehhez a szinthez is fejlődni kell.
A beszámolók után egyesével bemutatkoztak a játékosok, a drukkerek pedig a hétvégi bajnokihoz sok sikert és minél több Perutz gólt kívántak. A Perutz FC augusztus 22-én, szombaton 17 órai kezdettel az első fordulóban az Ajka Kristálytól 2-1-es vereséget szenvedő Herendet látja vendégül.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-03-30 18:48:12

Otthon készülnek a Perutz játékosai


ajánlott cikk főképe

2020-03-06 13:42:18

Március 18-ig lehet nevezni a kispályás bajnokságra


ajánlott cikk főképe

2020-03-06 18:05:54

Nehéz feladat előtt áll a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2020-04-09 15:40:38

Véget ért a kézilabda szezon