LCD tévéket kapott a rendőr-főkapitányság a vadászkamarától


2015-08-25 21:12:37  | cikk: HuHa  | 


LCD tévéket kapott a rendőr-főkapitányság a vadászkamarától főképe
Hétszázezer forint értékben hét darab LCD televíziót adományozott a Veszprém Megyei Vadászkamara a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságnak, melyet a megyében működő kapitányságok kaptak meg. Az országos viszonylatban egyedülállónak számító kezdeményezés a főkapitányság és a kamara közti együttműködés keretében jött létre, mely része az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységére vonatkozó törvényben előírt közös munka helyi megvalósításának. Az egyik televíziókészülék a Pápai Rendőrkapitányságra került, a múlt héten átadott adomány hétfő óta működik, a sajtó képviselőinek ma mutatták be.

A sajtótájékoztatón Pap Gyula, a Veszprém Megyei Vadászkamara elnöke elmondta, együttműködésük a megyei rendőr-főkapitánysággal már a 2013-ban életbe lépett törvény előtt is szoros és gyümölcsöző volt, közös képzéseket, erdei járőrszolgálatokat szerveztek és hajtottak végre.
-A törvényben meghatározott együttműködés egyeztetésén, az áprilisi tanácskozáson a vadászkamara azt vállalta, hogy aktívan részt vesz a kommunikáció erősítésében, a lakosság tájékoztatásában. Ennek jegyében hét darab LCD televíziót ajánlottunk fel a főkapitányság illetve megye kapitányságai számára. Ezeken a készüléken ismeretterjesztő, lakosságot érintő információkat tartalmazó filmeket vetítünk – mondta el az adományozó képviseletében Pap Gyula elnök. A vadászkamaránál dolgozó hivatásos vadászok az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek közé tartoznak, ennek keretében sokszor együtt dolgoznak a rendőrséggel és kapcsolatban vannak a civil lakossággal is. A közös célok, közös tevékenységek során mindig igyekeznek olyan új kezdeményezéseket indítani, mely szolgálja mind a rendőrség, mind a kamara érdekeit – fűzte hozzá.
-Ezeken a televíziókon vetített filmek, spotok, információt szolgáltatnak, fontos ismereteket adnak át, így segítve a rendőrség bűnmegelőzési munkáját és a kamarához kapcsolódó ismeretek átadását, s mindezzel a lakosság tájékoztatását – közölte az elnök.

A Veszprém Megyei Vadászkamarának nemcsak a megyei főkapitánysággal, hanem a Pápai Rendőrkapitánysággal is kiváló a kapcsolata – egészítette ki Pap Gyula szavait Császárné Elek Veronika címzetes rendőr alezredes, a kapitányság kiemelt megelőzési főelőadója. A most kapott adományról elmondta, a televíziót az épület ügyfélváró helyiségében üzemelték be, a falra szerelt készülékhez pendrive-ot csatlakoztatva vetítik a különböző tájékoztató rövidfilmeket. Jelenleg tizenegy kisfilm fut a készüléken folyamatosan, ezek egy része a Verga Zrt. közjóléti fejlesztéseit bemutató spot, a többi pedig a rendőrség által készített bűn- és baleset-megelőzési összeállítás. Ez utóbbiak között, az otthonok védelmével kapcsolatos jótanácsokat, az idegenekkel szemben javasolt viselkedési szabályokat, az értékek őrzésére vonatkozó javaslatokat éppúgy megtalálja a néző, mint az alapvető közlekedésbiztonsági szabályokat, a kerékpárosok közlekedéséről szóló információkat, a láthatóság szabályainak betartását ismertető előírásokat, sőt azt az áldozatvédelemről szóló kisfilmet is, melyet a Pápa Városi Televízió készített.
-A készüléket naponta 8-tól 16 óráig működtetjük és bízunk abban, hogy ezzel egy új, modern formáját valósítjuk meg az információ átadásnak, a bűn- és baleset-megelőzési tevékenységnek – fogalmazott a kiemelt megelőzési főelőadó. Császárné Elek Veronika arról is szólt, a falra szerelt televízió alatt több megelőzési plakátot helyeztek el és itt rakták ki a főkapitányság megelőzési kiadványait is, melyet az ügyfelek magukkal is vihetnek.

A sajtótájékoztatón azt is elmondták, a jövőben új kisfilmeket is készítenek. A vadászkamara az erdőlátogatás szabályairól, a hullajtott agancskeresésről, a vadütközésekkel kapcsolatos tennivalókról kívánja többek között ily módon tájékoztatni a lakosságot és a pápai rendőrség is számos információt szeretne megosztani a kapitányságot felkereső ügyfelekkel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-15 19:56:55

Államalapító Szent István ünnepére készül a város


ajánlott cikk főképe

2019-09-04 22:44:11

Gyerünk a színházba be!


ajánlott cikk főképe

2019-06-16 00:09:35

Zene, tánc és színház - szombat délután a Várkertben


ajánlott cikk főképe

2019-05-30 12:08:05

A mobil várhat?! - közlekedésbiztonsági rajpályázat gyermekeknek


PÁPA időjárás