Tarczy-tábor hetényi diákokkal


2015-08-27 17:21:56  | cikk: Babos Petra  | 


Tarczy-tábor hetényi diákokkal főképe
A Tarczy Lajos Általános Iskola már hosszú évek óta ápol jó kapcsolatot a névadó szülővárosában található alapiskolával. A pápai iskola 2003-ban vette fel Tarczy professzor nevét, ekkor utánajártak annak, hogy az országban, illetve a határon túl létezik-e olyan intézmény, aki a professzor nevét viseli, s így bukkantak rá az interneten a felvidéki iskolára. Bognár József, akkori igazgató felvette a kapcsolatot a hetényiekkel, a találkozó eredményes volt, s azóta is gyümölcsöző kapcsolatot ápolnak.
- Évente két-három alkalommal találkozunk, a professzor születésének és halálának évfordulója kapcsán. Több éve rendszeresen részt vesznek a hetényi diákok a Nagy László szavalóversenyen, illetve kulturális bemutatón. Ebben az évben lehetőségünk nyílt arra is, hogy a Határtalanul pályázat keretében hetedikes diákokkal Heténybe, a Felvidékre látogathassunk, elmélyítve ezzel is a kapcsolatunkat.

Venczel Csabától megtudtuk, a két iskola kapcsolatára építve a települések polgármesterei is jó kapcsolatot ápolnak. Dr. Áldozó Tamás több alkalommal meghívta már a hetényi polgármestert, a képviselőtestületet és a vállalkozókat is, ami természetesen kölcsönös volt, hiszen a pápaiak is többször jártak már a Felvidéken. A legutóbbi Tarczy-nap alkalmával Pápa város polgármestere felajánlotta, immáron másodszor, hogy a hetényi alapiskola 20 diákja ellátogathat Pápára egy nyári táborba.
Az ötnapos táborban 20 pápai tarczys alsós diák és 22 hetényi felsős tanuló vett részt.
A változatos és színes programok során jártak a városban, a Kékfestő Múzeumban és a Nagytemplom tornyában is, ahonnét lenyűgöző látvány tárult a diákok elé. Felejthetetlen élmény volt a Várkertfürdőben lubickolni, s már előre várják a pénteki Esterházy-kastélyos programot, ahol megismerkedhetnek a kastéllyal, és természetesen barokk ruhát is ölthetnek egy-egy fotó erejéig.
Szerdán délelőtt drámajáték foglalkozáson és közlekedésbiztonsági játékon vettek részt, majd egy filmet tekinthettek meg, ma pedig a Hagyományok Hegyére látogattak el.

A delegációt elkísérte Hetény község alpolgármester, az iskola egyik tanára, Rancsó Andrea is. Mint mondta, nagy öröm számukra, hogy ismét Pápára látogathattak, hiszen ide mindig szívesen jönnek, ha lehetőségük adódik. Mivel az alapiskola egy kis intézmény, ezért nagy segítség nekik, hogy diákjaik eljuthatnak Pápára. Ebbe a táborba 20 jó tanuló jöhetett jutalomból, munkájuk elismeréseként.
A gyerekek nagyon jól érzik magukat. Gál Réka Ágota és Takács Kamilla elmondták, tetszik nekik a városunk, változatos a program, és sok új emberrel ismerkedhettek meg, akik kedvesek voltak velük. Réka már sokszor megfordult városunkban, hiszen a Nagy László szavalóversenyen többször is szerepelt sikeresen. Danis Dáriusznak és Lucza Ákosnak legjobban a kékfestő múzeumi program tetszett, hiszen itt megismerkedhettek a kékfestés rejtelmeivel. A fiatalok egyhangúan hozzátették, remélik, jövőre is eljöhetnek Pápára.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-04-16 09:20:50

Folytatódik a lakossági textil arcmaszkok osztása


ajánlott cikk főképe

2020-07-24 16:35:03

Húsz buszmegálló újul meg


ajánlott cikk főképe

2020-06-24 19:34:24

Pénteken nyit a termál és az uszoda


ajánlott cikk főképe

2020-03-12 19:14:54

Előkészítették a futópálya nyomvonalát