Látni és látszani


2015-10-07 22:50:25  | cikk:  | 


Negyedik alkalommal vette kezdetét a „Látni és Látszani” elnevezésű kampány, amely során térítésmentes gépjármű átvizsgálásra, ingyenes látásellenőrzésre kerül sor, majd egy hónapig tartó intenzív rendőri ellenőrzés kezdődik.

Az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság újra útjára indította a "Látni és látszani" elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányát, amelynek keretében személy-, és tehergépkocsik, valamint motorkerékpárok vezetői 2015. október 1-jétől ingyenesen élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy az akcióhoz csatlakozó szervizekben járművük világítóberendezéseit szakemberek átvizsgálják. A kampányban optikusok is részt vesznek, akik térítésmentes látásellenőrzéssel, továbbá hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket. A gépjárművek vizsgálatára magánszemélyek és cégek egyaránt jelentkezhetnek. Ezen szolgáltatások igénybevétele 2015. december 10-ig biztosított. A kampány második részében, 2015 novemberétől a rendőrség a forgalomban résztvevő járművek világítását, valamint az álló járművek kivilágítására vonatkozó rendelkezések megtartását kiemelten ellenőrzi. A kampánnyal kapcsolatos információkról, valamint a résztvevő szervizekről és optikusokról a www.latnieslatszani.hu weboldalon tájékozódhatnak.

Képek:

nincsenek képek

A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-17 09:20:54

Közös akció


ajánlott cikk főképe

2019-07-18 14:53:32

Malacokat lopott, elfogták


A pápai járőrök 2019. július 12-én az esti órákban Pápa belterületén, majd pár órával később Nemesgörzsöny utcáin tartottak álló ellenőrzést.

A megállított járművezetőkkel szemben a rendőrök minden esetben alkoholszondás ellenőrzést tartottak, mely három esetben pozitív eredménnyel...

2019-07-16 11:46:32

A pápai rendőrök három ittas sofőrt is elfogtak a hétvégén


Csalás miatt indult nyomozás egy 41 éves takácsi férfi ellen, a Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Az egyik biztosító társaság 2019. február 19-én tett feljelentésében arról tájékoztatta a Pápai Rendőrkapitányságot, hogy egy takácsi ügyfelük az elmúlt...

2019-07-08 08:54:01

Csalt, de lebukott...


PÁPA időjárás