A Kilián DSE jobban bírta a hajrát


2015-10-17 18:27:54  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A Kilián DSE jobban bírta a hajrát főképe
A megyei első osztályú női kézilabda bajnokságban a pontvadászat két pápai csapata mérkőzött meg egymással, a Sportoázis NKK Pápa a Kilián DSE gárdáját fogadta a Városi Sportcsarnokban. Sarus Ferenc csapata vereséggel vágott neki a szezonnak, hazai pályán a Nemesvámos ellen maradtak alul, a csorbát Ajkán sikerült kiküszöbölni, ahol 25-22-re nyertek a lányok. Koncz János tanítványai a sorsolás miatt ezidáig csak egy meccset játszottak, azt viszont győztesen vívták meg, 32-19-re szintén az Ajkát gyűrték le. Sok néző volt kíváncsi, mire megy egymással a két együttes, a főszereplők pedig sokat tettek azért, hogy sokáig emlékezetes maradjon a két félidő. Nagy Zsófia kezdte meg a gólgyártást, majd Szakács részéről egyből jött is a válasz a másik oldalon 1-1. Felváltva estek a találatok, egynél nagyobb különbség nem alakult ki, és ahogy arra számítani lehetett, a Sportoázis részéről kemény védekezést láthattunk, míg a Kilián igyekezett gyorsítani a játékot és lerohanásokból átlövésekből könnyű gólokat szerezni. Geszti Virgínia remekül teljesített a kapuban, három hétméterest is hatástalanított, a 24. percben pedig először lett kétgólos a differencia (6-4), Koncz János időt is kért, ami nem hozta meg a remélt fordulatot, három góllal vezettek Molnár Petráék a szünetben (8-5). A második félidőt jobban kezdte a Kilián, öt perc alatt egy gólra jöttek fel (10-9), majd egy labdavesztés után Pődör Patrícia találatával ismét döntetlent mutatott az eredményjelző (10-10)., sőt Erdélyi bravúrja után már a Kiliánnál volt az előny. A folytatásban felváltva estek a gólok, érezni lehetett, hogy az a csapat kerülhet közelebb a győzelemhez, mely a hajrát jobban bírja. Így is lett, hiszen három perccel a lefújás előtt is döntetlen volt az állás (19-19), az utolsó 60 másodpercben egy eladott labdából a kilenc gólig jutó Pődör volt megint eredményes, és hiába igyekezett egyenlíteni a fáradó hazai gárda, erejükből Nagy Dalma találata után már csak a szépítésre futotta, Fülöp Petra állította be a 21-20-as vendégsikert.

Sportoázis NKK Pápa – Kilián DSE 20-21 (8-5)

Sarus Ferenc: Rengeteg olyan technikai hibát követtünk el, amiket egy ilyen mérkőzésen egy ilyen csapat ellen nem szabad. A védelem jól tette a dolgát, végig a kezünkben volt a meccs, igaz be kell vallanom, elfáradtunk a végére, és nagyon hiányzott az irányítónk is. Gratulálok a Kilián DSE-nek a győzelemhez, hozzá kell azonban tennem, hogy az a siker nemcsak az ő érdemük, hanem a játékvezetők keze is alaposan benne van...

A Sportoázis gólszerzői:
Molnár Petra 10
Fülöp Petra, Szakács Edina 4-4
Németh Anita, Sárközi Noémi 1-1

Koncz János: Most is azt gondolom, hogy a Sportoázis jelen pillanatban jobb nálunk, talán annyival voltunk ma jobbak, hogy a fiatalok végre kezdik elhinni, hogy van keresnivalójuk a pályán, és vesztes állásnál sem törtek meg, jó megoldásokat választottak. Az első félidőben jó volt a védekezésünk, mindössze nyolc gólt kaptunk, azt kértem az öltözőben, hogy ezt folytassuk és még jobban koncentráljunk a támadásoknál. Számítottunk rá, hogy az ellenfél idővel fáradni fog, bíztam benne, hogy ezt amennyire csak lehet, ki tudjuk használni. Gratulálok a lányoknak, mindenki hozzátette a magáét, igazi csapatsiker volt a mai.

A Kilián DSE gólszerzői:
Pődör Patrícia 9
Nagy Zsófia 5
Bolla Enikő 3
Adorján Zsuzsa, Koncz Lilla 2-2

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-11 09:31:17

Válogatott tagságot szereztek az atléták


ajánlott cikk főképe

2019-08-25 19:51:12

Balszerencsés döntetlen


ajánlott cikk főképe

2019-08-26 16:32:06

Elismerések a női szakágnak


ajánlott cikk főképe

2019-09-13 19:45:59

Vasárnap ismét hazai pályán játszik a Perutz


PÁPA időjárás