Egyéni hibák okozták a vereséget


2015-10-19 14:54:27  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Egyéni hibák okozták a vereséget főképe
Az NB II-es kézilabda bajnokság ötödik fordulójában Ács alakulatát fogadta a Bakonyerdő Pápa felnőtt és junior csapata. A vasárnapi evangélikus találkozó miatt a mieink az ajkai Városi Sportcentrumban játszották le a két mérkőzést. Elsőként a felnőtteknek szoríthattunk, akik idei harmadik sikerükre készültek. Kiegyenlített első félidőt, ugyanakkor pontatlan pápai játékot láthatott a publikum, bár védekezésben Bors Partrik és Lakos Csaba, valamint a cserék munkája is kimagasló volt, támadásban nagyon sok hibát vétettek, jó példa erre, hogy 32 támadásból 20(!) alkalommal hibáztak bele a lövésekbe vagy vétettek technikai hibát (labdakiejtés, eladott labda, belemenés). Az első 30 percet így is sikerült döntetlenre menteni (12-12). A második félidőben sem javult a Pápa játéka, 26 támadásból 14 hiba csúszott be, sőt a szerencse sem volt mellettük, mert a lövések a védés után kifelé pattantak, vagy az ellenfél szerezte meg a kipattanókat. Egészen az 50. percig fej-fej mellett haladtak a felek, majd a Bakonyerdő kétgólos előnyt szerzett (22-20), azonban hiába a kiváló védekezés és kapusteljesítmény, egyéni technikai hibák miatt felzárkózott a vendégcsapat, és az utolsó pillanatokban fordítani tudott, így a Bakonyerdő egy góllal alulmaradt.

Bakonyerdő Pápa - Ácsi Kinizsi 24:25 (12:12) 

Bakonyerdő Pápa: Völgyesi, Soós (kapus), Kapcsándi K. 6, Szabó M. 1, Szakács D. 4, Bors P. 2, Tolner B. 2, Lakos Cs. 1, Kondor J. 1, Cseke A., Bors M. 3, Sipőcz M., Kathi K., Róth G., Horváth N. 1, Füzi A. 3

Kiss Dániel: Védekezésünk nagyon jól működött, a küzdőszellemmel együtt jeles osztályzatot érdemel, kapusteljesítményünk ismét jó volt. Támadójátékunkban 15 technikai hiba volt, ebből ötször kiesett a kezünkből a labda. Tovább nem is kell elemezni a dolgokat… A mérkőzés pozitívuma talán az, hogy a többszöri hátrány ellenére sem adtuk fel, küzdöttünk becsülettel, de ezúttal ez nem volt elég a győzelemhez. Ebből a mérkőzésből tanulnunk kell, a későbbiekben egyetlen ellenfelünknek sem adhatunk ennyi előnyt. Dolgozunk tovább, nagyon hosszú még a szezon és nagyon sok munka áll előttünk.

A juniorok esélyt sem hagytak ellenfelüknek, 43-18-as győzelmet arattak, a bajnokság október 25-én Tatabányán folytatódik.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-02 09:03:47

Hétvégén rajtol az NB III-as bajnokság


ajánlott cikk főképe

2019-08-13 14:04:04

60 kilométer hat óra alatt


ajánlott cikk főképe

2019-06-24 12:19:03

Hangya Kézinyár


ajánlott cikk főképe

2019-06-24 18:26:26

PELC juniális


PÁPA időjárás