Beigazolódott a papírforma


2015-10-22 10:43:23  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Beigazolódott a papírforma főképe
Esélyeshez méltóan játszott és nyert Veszprém csapata az országos serdülő kézilabda bajnokság hétközi fordulójában. A tabella 9. helyén álló Bakonyerdő Pápa a bajnoki cím egyik legfőbb várományosával mérkőzött meg a Sportcsarnokban, és a megyeszékhelyiek 19-4-es félidő után 41-14-es győzelmet arattak a pápaiak felett, akiknek a sorsolás szeszélye folytán egy héten belül ez már a harmadik tétmérkőzésük volt, Kapcsándi Kristóf csapata Várpalotán egy hete öt góllal maradt alul, október 19-én Ajkán viszont győztesen vonulhattak az öltözőbe. A Veszprém elleni két félidőről a fiatal edző azt mondta, nem lepte meg a vendégek játéka, ilyen meccsre számítottak.
- Nehéz egy ilyen mérkőzés után bármit is mondani, igyekszem a pozitívan látni a dolgokat, bár nem egyszerű. Tudtuk mire számíthatunk a Veszprém ellen, sajnos rövid volt a kispadunk, és irányítónk, Farkas Partik nem tudott ma rendelkezésünkre állni. Azt kértem a fiúktól, hogy az eredménnyel ne foglalkozzanak, játszanak, fáradjanak el, hajtsanak az utolsó percig. Sajnos amit az öltözőben kértem, abból nem sok minden valósult meg a pályán, talán kissé meg is voltunk illetődve.

Bakonyerdő Pápa – MKB Veszprém KZRT. 14-41 (4-19)

Pápai gólszerzők:
Tóth Dávid, Áldozó Soma 4-4
Koncz Benedek 3
Csanádi András, Kiss Gergő, Horváth Martin 1

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-07 08:32:12

Első abszolút sikerét aratta Klausz Kristóf


ajánlott cikk főképe

2019-07-25 13:07:49

Döntetlen Ajkán


ajánlott cikk főképe

2019-10-12 15:36:14

Perutz FC: Folytatódott az idegenbeli sikerszéria


ajánlott cikk főképe

2019-07-17 21:22:52

Felkészülés: Győzelem után vereség


PÁPA időjárás