Judo: II. Kata Open


2015-10-25 13:50:37  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Judo: II. Kata Open főképe
A Judo a Pápai Sportért Alapítvány szervezésében a Magyar Judo Szövetség Országos Dankollégiumának támogatásával második alkalommal, szemináriummal egybekötött nyílt kata, azaz formagyakorlat bajnokságot rendeztek a Sportcsarnokban. A formagyakorlatok során előre meghatározott mozdulatokat, összehangolt módon kell végeznie két embernek. A judo katák mind páros gyakorlatok, nagy figyelmet, fegyelmezettséget és összpontosítást igényelnek, kivitelezésük során szaktudásra, elhivatottságra, technikára, kombinációs gyakorlásra, szakszerűen felépített és levezetett edzésekre mind-mind szükség van. Október 23-án és 24-én a Küzdősport Centrumban a magyar szakemberek mellett nemzetközi szinten is elismert, nagy tudású mesterek – köztük Piero Comino VII.danos IJF Kata Supervisor - olyan szintű oktatást adtak, ami nagyban megkönnyíti a soron következő dan vizsgákat, és az itt tanultak segítségével a judokák sikeresebben tudnak versenyezni. A pápaiak mellett Gyarmatról, Veszprémből, Miskolcról, Szentesről, Mátészalkáról és Budapestről is érkeztek versenyzők, összesen 33-an igyekeztek csiszolni tudásukat. Az open harmadik napján a Sportcsarnokban a nemzetközi kata versenyt – melyet négy kategóriában (Nage no Kata, Katame no Kata, Kime No Kata, Kodokan Goshin Jitsu no Kata) hirdettek meg – Pillér Gábor, a Bakony Judo Klub alelnöke nyitotta meg, majd dr. Áldozó Tamásnak adta át a szót, a polgármester beszédében kiemelte, az ilyen és ehhez hasonló kata versenyek a sportág ünnepének számítanak, melyek hozzájárulnak a judo népszerűsítéséhez.
- Néhány évvel ezelőtt egy nagy vállalkozásba fogtunk a pápai judósok közösségével, amikor azt terveztük, hogy teljesen új feltételrendszert igyekszünk teremetni ennek a sportágnak a népszerűsítésére és művelésére. Azóta ennek a vállalásnak a sikerességéről sok szép visszaigazolást kaptunk, kívánom azt, hogy a mostani megmérettetésen is legyenek minél színvonalasabb versenyek, igazolódjon vissza mindaz, amit az elmúlt két napban tanultak.
Flóri Miklós, az Országos Dankollégium elnöke köszöntőjében nagy dolognak nevezte az önkormányzat és a pápai klub példaértékű együttműködését.
- Sok-sok éve foglalkozom már Magyarországon a dan kérdéssel, az általunk kialakított jól működő rendszer jeles képviselői közül sokan voltak velünk a hétvégén. Nagyra értékelem a Bakony Judo Klub munkáját, külön kiemelném a város hozzáállását, azt gondolom, a pápai judo igen szerencsés helyzetben van. Mindenkinek jó versenyzést kívánok és remélem, jövőre is találkozhatunk.
A szervezők elmondták, a pápaihoz hasonló rendezvény ritka, hiszen mindössze kettőt rendeznek az országban, a Hungarian Opent és a Pápa Opent, a tavalyi alkalomkor és idén is egyfajta űrt szerettek volna betölteni, mely úgy érzik, sikeres volt, hiszen a danvizsga felkészítő rendszerbe is bekerült a pápai bajnokság. Pillér Gábor alelnök örömét fejezte ki, hogy Piero Comino és Flóri Miklós mellett Buczó Zoltán, a dankollégium korábbi elnöke is elfogadta a meghívásukat, reményeik szerint pedig a formagyakorlatot művelő sportolókat közösséggé tudják formálni.

Pápai eredmények:

Katame no Kata (földharc technikák): 1. Mezei Csaba - Mezei Lajos, 2. Farkas Zoltán - Gajdosi Győző

Kime No Kata (önvédelmi technikák): 1. Mezei Csaba - Mezei Lajos

Nage no Kata (dobástechnikák): 3. Pillér Gábor - Gajdosi Győző 


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-07-22 16:00:44

Már kaphatóak a Perutz bérletek


ajánlott cikk főképe

2019-10-07 19:14:52

Az M4 Sport képernyőjén a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2019-09-12 18:32:46

Európa-bajnok lett a pápai íjász


ajánlott cikk főképe

2019-07-01 20:33:04

Fiatal, sikerre éhes Perutz épül


PÁPA időjárás